Hajnalban egy órát áll Szob és Szob alsó között a vonat

Március 29-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét befolyásolja. Korábban nagy vita bontakozott ki, hogy szükség van-e az óraátállításokra, s úgy tűnik, hamarosan elfelejthetjük azt a megoldást.

Az óraigazítás hajnalán azok a belföldi vonatok, amelyek 2 óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően, ezért 60 perccel később érkeznek az óraigzítás utáni állomásra. A Nyugati pályaudvarról Szobra 0:52-kor induló S70-es vonat Szob alsó és Szob között 60 perccel később közlekedik, Szobra 3:05-kor érkezik.

Legutóbb tavaly november 24-én vasárnap álltunk át a téli időszámításra. Az Európai Unió – igaz, nem kötelező jelleggel – tavaly már lehetővé tette, hogy a tagállamok szabadon dönthessenek, átállítják-e az órákat, akkor hazánk még a régi megoldást választotta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

Ezt megelőzően, még 2018-ban az EU a nyáron online konzultációt tartott az óraátállításról, akkor a válaszadók 80 százaléka az átállítás eltörlésére szavazottRáadásul nagyon sokan vettek részt az akcióban, 4,6 millió szavazat érkezett, ebből hárommillió Németországból. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!