Ruda Bettina lett 2020-ban a Dunakanyar Hangja

A hétvégén rendezték meg a 11. Dunakanyar Hangja Tehetségkutató Énekverseny döntőjét, ahol ezúttal 19 énekes küzdött meg a kitüntető címért. A szakmai zsűri döntése alapján idén a 21 éves, Isaszegről érkezett Ruda Bettina bizonyult a legjobbnak, így ő vehette át az első helyezettnek járó díjakat. 

Szombat este újra megtelt a váci művelődési központ színházterme, hiszen az ország legrégebbi és egyik legnagyobb énekes tehetségkutatójának döntőjére került sor. Az izgalmas verseny fináléját a váci Silverstar tánciskola növendékeinek műsora színesítette, akik igazi showhangulatot varázsoltak a színpadra.

A két felvonásos gálaesten szinte kivétel nélkül minden énekes a maximumot nyújtotta, így a zsűrinek igen nehéz dolga akadt a döntés meghozatalában. Az eredményhirdetés előtt, az előző évi nyertes Lingura Dia is színpadra lépett, aki korábban a gyermek kategóriában is remekelt. Mint azt a rendezvény főszervezője, Wernke Ádám köszöntőbeszédében elmondta, nagy öröm számára, hogy hét év után újra itthon, Vácott rendezhetik meg a Dunakanyar Hangja versenyt – ezzel is öregbítve szülővárosának jó hírét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Az idei megmérettetésre összesen 90 énekes jelentkezett az ország minden pontjáról, sőt határon túlról is; külön említendő, hogy a válogatáson mind a két országos nagy kereskedelmi csatorna stábja is jelen volt, így elképzelhető, hogy valamelyik most felfedezett énekest ismét viszont láthatjuk a képernyőkön.

Vác város alpolgármestere, Inotay Gergely köszöntőbeszédében szintén örömét fejezte ki, hogy visszatért a városba ez a nagyszerű kulturális rendezvény és mint mondta, külön megtisztelő volt számára, hogy zsűritagként az elejétől végigkísérhette az eseményt.

A közel négy órás finálé az ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult, ahol a zsűri döntése alapján az alábbi sorrend alakult ki a két kategóriában:

  • Felnőtt kategória: 1. helyezett: Ruda Bettina, 2. helyezett: Fellegi Anna, 3. helyezett: Grubits Blanka. Különdíjas: Nagy Bettina.
  • Gyermek kategória: 1. helyezett: Prezsmer Flóra, 2. helyezett: Balla Riana, 3. helyezett: Mogyorósi Marcell. Különdíjas: Fodor Szonja. 

Az eseményen készült fotókat és videókat a Dunakanyar Hangja Facebook oldalán tekinthetik meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!