Kávézz online Joel atyával, az alsóvárosi káplánnal

Torma Joel atyában, Vác–Alsóváros káplánjában – a COVID-19-járvány kitörésének következményeként – egy olyan lelki segítségnyújtás ötlete fogalmazódott meg, amely a személyes találkozást mellőzve, de online felületen közvetlenül kapcsolatot tartva valósulhat meg. A segítségnyújtás Joel atya kávéháza címen indult. Erről, az új kezdeményezéséről kérdezte az atyát Bölönyi Gabriella, a Váci Egyházmegye honlapjának munkatársa. A cikk a vaciegyhazmegye.hu honlapon jelent meg.

– Kedves káplán atya, hogyan és miért jött létre Joel atya kávéháza?

Nagyon sok emberrel beszélgetve alakult ki bennem, hogy kellene egy új forma az emberek segítésére, lelki támogatására. Egy reggeli kávézás közben jött a felismerés bennem, hogy lehetne ezzel a szinte „rituális” szokással mások segítségére lenni ebben a nehéz időszakban, amikor az embereknek otthon kell tartózkodniuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

– Miért szükséges, hogy ezután is együtt kávézzunk, akár ilyen formában is?

Mindig építeni kell a kapcsolatokat. Segíteni kell az embereket, hogy tudjanak kapcsolódni egymáshoz, Istenhez. Ebben segítenek ezek az alkalmak.

– Ebben a jelenleg kialakult nehéz helyzetben, hogyan látja el lelkipásztori feladatait? 

Jelenleg a lelkipásztori szolgálatom teljes mértékben az online térben zajlik. Ezt kell kihasználni, ebben a térben kell egymás segítségére lenni. Nagyon sok jó kezdeményezés van jelenleg is, amivel az emberek segíteni akarnak egymásnak.

– Mennyire jellemzően élnek ezzel az emberek?

Nagy igény van erre a lehetőségre. Az emberek egyedük érzik magukat. Naponta 3-4 ilyen jellegű megkeresés van. A megkeresések korosztályi eloszlása teljesen vegyes, fiataloktól az idősebbekig. Idáig 35 beszélgetésre volt lehetőségem és vannak olyan személyek is akikkel már nem első ízben „kávézhatok”.  Mindannyian ahhoz vagyunk szokva, hogy személyesen beszélgetünk az életünket foglalkoztató kérdésekről, ez most áttevődött teljes mértékben az online felületekre. Próbálom segíteni a hozzám forduló személyeket abban, hogy élni tudjanak ezzel lehetőséggel. Szeretném, ha éreznék a hívek, hogy az egyház velük van ezekben a nehéz napokban is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

– Hogyan képzeljük el ezeket a kávézós beszélgetéseket? Mindkét fél elkészíti a kávéját, vagy esetleg lehet más folyadékot is inni?

Úgy működik, mint egy normális kávézó, azért találkozunk az online felületek segítségével, hogy beszélgetni tudjunk. Mind a két fél elkészíti azt az italt, amit szeretne. Nem a kávé fogyasztásán van a hangsúly, hanem a találkozáson, beszélgetésen, a lelki támogatáson.

– Hogyan és hol jelentkezhetnek mindazok, akik egy kávé mellett szeretnének tanácsot kérni egy atyától vagy akárcsak egy kis beszélgetésre vágynak?

Két lehetőség van. Az egyik az, hogy a facebook (www.facebook.com/joelatya) oldalamon keresztül, ahol van egy időpont foglalási rendszer, amiben ki lehet választani azt az időpontot, ami megfelelő lehet a beszélgetésre. A másik lehetőség az e-mailen való jelentkezés joelatya@gmail.com címen és ezen keresztül tudunk időpontot egyeztetni az online találkozóra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments