Kedden nyisd ki az ablakot, jön Vácon a karanténkoncert

Engedélyt kapott a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar szabadtéri karanténkoncertek megvalósítására. A rendezvénysorozat keretén belül 10 alkalommal viszik el a zenét az emberekhez Vácott és a Dunakanyar településein. Egy kérésük van, hogy a közönség ne a megszokott formában gyülekezzen, azaz ne csoportosuljanak és ne érintkezzenek egymással az érdeklődők.

A kamaraegyüttes minden tagja maximálisan be fogja tartani a jelen körülményekben megkövetelt biztonsági intézkedéseket, ezért azt tanácsolják, hogy nyissák ki az ablakot, könyököljenek ki rajta, és engedjék be a komolyzenével keveredett friss levegőt, majd tapsoljanak egyet. Ha pont sétálásuk kapcsán botlanak bele a karanténkoncertbe, akkor távolról hallgassák a zenét, és maximálisan tartsák be a 2 méteres szociális távolságot.

Sándor Bence karnagy tájékoztatása szerint a hangversenysorozat első napján, április 28-án kedden négy alkalommal viszik el rövid műsoraikat az emberekhez a következő menetrend szerint:

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

» 16 órakor – Vácon a Földváry téren (a 10 emeletes bérházak előtt)
» 17 órakor – Vácon a Vám utcában (a 10 emeletes bérházak előtt)
» 18 órakor – Deákváron a Fürj és a Sas utcánál
» 19.30-kor – Gödön a Szeder utca belső udvarában

A sorozat az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy pályázatából és hozzájárulásával, valamint az érintett település polgármestereinek külön engedélyével valósul meg.

„Reméljük sokukkal találkozunk – ha nem is személyesen – ezen rendkívüli helyzetben is! Legyen a zene mindenkié!” – mondja Sándor Bence, Kodály Zoltánt idézve. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments