Nagynyomású vízsugárral a főtéri csikkek ellen

Bár Vácon évek óta érvényben van az úgynevezett csikkrendelet, szankciót is rendeltek mellé, a dohányosok egy része sajnos látható módon fittyet hány a szabályok betartására. A közterületeknek talán nincs olyan eldugott zuga, ahol ne találnánk eldobált cigarettavéget, pedig a szemetelésnek ez a fajtája is köztudottan szabálysértés. A rendelet megalkotói 2009-ben még abban reménykedtek, hogy beválik a szabályozás rendszere és Vácon néhány hónap alatt tisztább környezet fogadja majd a városba érkezőket és az itt lakókat. Most, több év távlatából úgy látszik, egyelőre marad a takarítás a szemetelők után – olvasható a városi televízió tudósítása.

A dohányosok egy része talán a cigarettavég viszonylag kis mérete miatt gondolja úgy, hogy elpöckölésével nem okoz túl nagy kárt, de elég csak végigmenni a sétálóutcán, vagy a főtéren, ahol a fugák helyén is sok esetben csikkeket látunk. A látvány elszomorító, a takarítás pedig nehezebb, mint elsőre gondolnánk. A holding munkatársai próbálkoztak már motoros kefével, lombfújóval, most pedig nagynyomású vízzel. A dolgozók szerint ez utóbbi a legcélravezetőbb, a fellazított szemetet pedig ezután már könnyebb összesöpörni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

„Megkezdtük a kollégáimmal a Március 15. tér, valamint a Széchenyi sétálóutca nagytakarítását. Magasnyomású géppel a rengeteg eldobott csikket ki tudjuk mosni, valamint a seprű adapterrel a gépünk ezt nagyon szépen össze tudja söpörni” – mondta Szabó Kornél, a Váci Városfejlesztő Kft részlegvezetője az estv.hu-nak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments