Végleg betiltanák a kerti avar- és hulladékégetést

Országosan tűzgyújtási tilalom van érvényben, Vácott pedig egy polgármesteri rendelettel betiltották a kerti égetéseket – számoltunk be róla. Most úgy tűnik, a kormány még ennél is tovább akar lépni: a parlament előtt lévő javaslat minden kerti hulladékégetést kategorikusan megtiltana, s ez alól a helyi rendeletek sem adhatnának felmentést.

A nyílt téri avar- és kertihulladék-égetés teljes körű, időbeli hatály nélküli, az ország egész területére vonatkozó betiltásával egyenértékű a parlament előtt fekvő kormányjavaslat – erősítették meg a Népszavának a Levegő Munkacsoportnál (LMCS) és más környezetvédő szervezeteknél. A Nagy István agrárminiszter jegyezte, amúgy terjedelmes környezetvédelmi módosítócsomag egy pontja ugyanis törli a területet szabályzó, 1995-ös törvény azon pontját, miszerint az önkormányzatok jogosultak a nyílt téri avar- és kertihulladék-égetésről saját rendeletet alkotni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vácott is tilos a nyílttéri avarégetés

Amiként arra az indoklás is utal, e törlés nyomán mindenütt életbe lép a 2010-es levegővédelmi kormányrendelet, amelynek egy pontja szerint „hulladék nyílt téri (…) égetése (…) tilos”. A szöveges magyarázat egyértelművé teszi, hogy ez a nyílt téri avar- és kertihulladék-égetés tilalmával egyenértékű.

E tevékenység azért harapózhatott el mégis országszerte, mert a települések zöme eddig élt jogával és bizonyos időszakokra felmentést adtak az országosan voltaképp már tíz éve érvényes tilalom alól. Az avar és kertihulladék-égetés főszabály szerint most is tilos – közölte pontosító kérdéseinkre az Agrárminisztérium. Az önkormányzatok ugyanakkor jelenleg adhatnak ez alól felmentést. Ha a törvénymódosítást az országgyűlés elfogadja, megszűnik a helyhatósági képviselő-testületek felhatalmazása és általánossá válik a tilalom.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Civilek követelik az avar- és kerti égetés betiltását

A Dunakanyarban egyébként két hete több környezetvédő szervezet nyílt levélben kérte a településvezetőket, hogy tiltsák be a kerti hulladékok égetését. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments