Itt a parlagfű-szezon, ideje megkezdeni a kaszálást, gyomirtást

A parlagfű nagymértékű elszaporodásának a közegészségügyi és gazdasági károsító hatása számottevő. A parlagfű elleni védekezés elsősorban az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége. A hatóságok feladata, hogy – amennyiben a tulajdonos/földhasználó nem tesz eleget a kötelezettségének – a mulasztók költségén elrendelik a közérdekű védekezést, emellett növényvédelmi bírságot szabnak ki – hívja fel a figyelmet a városháza.

Belterületen a jegyző, külterületen – az ingatlanügyi hatóság által helyszíni ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv tartalma alapján – a növény- és talajvédelmi hatóság köteles hatósági eljárást indítani azokkal szemben, akik elmulasztották a parlagfű elleni védekezési kötelezettségüket. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény. 17. § (4) bekezdése kimondja: a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását
megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Fontos tudni. hogy a hatósági intézkedéshez – közérdekű védekezés végrehajtása, bírság kiszabása – nem szükséges a sérelem – egészségkárosodás – bekövetkezése, e körben elégséges a védekezési kötelezettség elmulasztásának megállapítása.

Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A jegyző által elrendelt közérdekű védekezést az általa megbízott vállalkozók végzik. Nem kerül sor a vállalkozó általi parlagfű-mentesítésre, ha az ügyfél jelzése alapján időközben maga eleget tesz kötelezettségének. A közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket az ügyfélnek kell megfizetnie.

A növényvédelmi bírság kiszabására a növény- és talajvédelmi hatóság jogosult, ezért a közérdekű védekezés elrendelését követőn a jegyző az ügyben keletkezett iratokat továbbítja az eljárásra jogosult hatóságnak. A növényvédelmi bírság alapja a parlagfűvel fertőzött terület nagysága. A bírság mértéke belterületen és külterületen is egyaránt 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjed.

A parlagfű elleni védekezés közös érdek, és eredményt csak összefogással, illetve közös felelősségvállalással érhetünk el. Ugyanakkor szükséges figyelemmel lenni arra is, hogy nem elegendő az, hogy valaki lekaszálta a szennyezett földterületet, azt tiszta, parlagfű-mentes állapotban a vegetációs időszak végéig meg kell őrizni – áll a városháza közleményében. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments