A váci Juhász iskola új vezetője támogatja a kreatív gondolkodást és az újszerű ötleteket

A tavaszi vezetői pályáztatási időszakban a Váci Tankerületi Központ intézményeiben több vezetői kinevezés is történt. A Váci Juhász Gyula Általános Iskola élére Muszkáné Kocsis Emese kapott megbízást öt évre, aki korábban is az intézményben tanított, valamint már megbízott vezetőként irányította is azt az elmúlt évben. Egyik jelmondata John Quincy Adamstől így szól: “Ha amit teszel, arra inspirál másokat, hogy többet álmodjanak, többet tanuljanak, többet tegyenek, és többé váljanak, akkor vezető vagy.”

A pályázatában megfogalmazott feladatok megvalósítását csak csapatmunkában képzeli el. Ezért arra törekszik, hogy olyan vezető legyen, aki képes arra, hogy a csoport tapasztalatait, értékeit összefogja és így valósítsa meg a közös célokat. Terveiről, az előtte álló feladatokról és a digitális oktatásban betöltött szerepéről beszélgettünk.


– Eddig megbízott igazgatóként irányította az iskolát. Milyen tervekkel indul neki most, hogy véglegesítették?

“Igen, egy évig megbízott vezetőként voltam jelen az iskola életében, de ez nem jelentette azt, hogy ne maximális odaadással legyek a munkám, az iskola felé. Nem volt ez egyszerű év, számos nehézséggel kellett megküzdenünk, de én azt látom, hogy sikeresen vettem az akadályokat. Munkámban, intézményem iránt elkötelezett vagyok. Továbbra is igyekszem példát mutatni kollégáim, vezetőtársaim felé, akikkel azt gondolom sikerült jó kapcsolatot kialakítanom. Nyitott vagyok az újra, de megbecsülöm a jól bevált módszereket, gyakorlatokat, eddigi értékeink megőrzését.

Nem célom tehát mindent megváltoztatni, hiszen a Juhász egy kiemelkedően jó iskola. De nincs olyan, hogy ne lehetne még jobb, és én azon leszek, hogy a legjobbak legyünk. Hiszen sohasem lehetünk elégedettek. Hiányosságainkat, hibáinkat fel kell térképeznünk és ahol csak lehet, folyamatosan javítanunk kell. Vezetői munkámban számítok kollégáim véleményére. Továbbra is támogatom a kreatív gondolkodást, az újszerű ötleteket. A hatékonyság érdekében szívesen alkalmazom a csapatmunkát, koordinálom és részt is veszek benne. A döntéshez szükséges ismereteket megosztom az érintettekkel, számomra ez nagyon fontos. A legfontosabb célom a nyugodt munkahelyi légkör kialakítása, az elfogadó, pozitív környezet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Április 1-jéig várható a vaddisznó állomány ritkítása Bácska dűlőn és környékén

Megújítandó feladatomnak tartom a tanulásszervezési eljárások, módszerek továbbadását, ennek érdekében a belső tudásmegosztás mikéntjének újragondolását. Ennek apropóját a digitális oktatás is adta. Az online oktatás hatalmas változás volt mindannyiunk (kollégák, gyerekek, szülők) számára, de egyben hatalmas módszertani megújulás is. Az itt szerzett tudásokat, tapasztalatokat már elkezdtük egymásnak továbbadni, azonban célom egy olyan intézmények közötti tudásmegosztás is, amelyből mindenki profitálhat.

Fontos számomra az intézmény arculata, törekszem a pozitív intézményi arculat kialakítására és megtartására. Hosszú távon csak minőséget lehet ‘eladni’. A jól végzett munka intézményünk legjobb reklámja! Bízom benne, hogy ízelítőt tudtam adni abból, milyen rálátásom van az iskolában folyó szerteágazó munkára. Számomra a Juhász nem csupán egy munkahely. Azt is tudom, hogy a következő öt évben céljaimat az iskola kollektívájának, szülőinek és tanulóinak támogatásával és együttműködésével érhetem el.”

– Tervez változtatásokat, akár hosszú- vagy rövidtávra?

“Iskoláink létérdeke, hogy versenyben tudjunk maradni a minőség területén is. (csoportbontásos tanítás, tehetséggondozás, felzárkóztatás, digitális technika széleskörű alkalmazása). Ezen kihívásoknak csak egy olyan tantestület tud megfelelni, ahol az alapértékek között szerepel az együtt gondolkodás, a közös tenni akarás, megbízhatóság, kiszámíthatóság, és jó a munkahelyi légkör is. Szerencsére a tantestületünkben mindezek meglévő elemek. A pedagógus kollégák mellett a nem pedagógus alkalmazottak háttérmunkája is nélkülözhetetlen az intézmény számára, így valamennyiük munkájára számítok az iskola céljainak elérésében, az egészségesebb, tisztább, esztétikusabb környezet megteremtésében.

De talán a legfontosabb a belső kapcsolatunk a szülőkkel, illetve az ő közösségükkel és a tanulókkal, illetve az ő szerveződésükkel, a DÖK-kel. Ezen kapcsolat fejlesztése, javítása, szélesítése folyamatos feladat számomra. A szülők számára elsősorban a magas színvonalú oktatómunka, a színes szabadidős programok kínálata, a gyerekbarát környezet a legfontosabb. A személyes kapcsolatok, iskolalátogatások (nyílt órák, ’Iskolakóstoló’ programjaink) alkalmával ismerkednek a szülők az itt folyó munkával. Hiszem, hogy egy csapatként, rengeteg mindent el lehet érni.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Continental váci gyára: Ford Q1 díjjal ismerték el a vállalat kollégáinak munkáját

– Hogyan fogadták kinevezését a kollégák, szülők, diákok?

“Azt remélem, hogy a kollégáimon kívül a tanulók és a szülők is örömmel vették a kinevezésemet. Igyekszem mindenki elvárásának a lehető legjobban megfelelni. Tudom, hogy mindenkinek úgysem lehet. Egy intézményt vezetni ma nem könnyű. Ez a felelősségteljes munka szerteágazó, sokszínű feladatok elé állítja az embert. Az iskola életében szerepet játszó közösségek tagjaival, a diákokkal, a szülőkkel és a nevelőtestület tagjaival, illetve minden alkalmazottjával jó viszonyt alakítottam ki az elmúlt egy év alatt. Igyekeztem mindig mindenkit meghallgatni, legyen az szülő, kolléga vagy tanuló egyaránt. Rend, kiszámíthatóság, biztonság, nyugalom ezen értékek motiválják vezetői hitvallásomat, és azt hiszem ezt meg is tudtam mutatni.

Úgy érzem, hogy a munkámat mindig jóindulatú figyelem, segítőkészség a közös célok elérésének szándéka kísérte. Munkámmal szeretnék továbbra is hozzájárulni intézményem sikereihez. Azt gondolom, hogy egy jó iskolához jó csapat kell, amelynek tagjai egyedi képességeikkel egészítik ki egymást. Vezetőként hiszem, hogy iskolát vezetni csak az ebben érintettek közös együttműködésével, az ehhez szükséges nyugodt, elfogadó és folyamatos kommunikációra épülő légkör megteremtésével, együttműködő közösség létrehozásával lehet. Célom az elkövetkezendő években, az iskolában a diákélet felélesztése, színesebbé tétele.

Intézményvezetőként szeretném véleményüket, építő javaslataikat, kivitelezhető ötleteiket hallani. Fenti soraimból kitűnik, hogy nem kívánom alapjaiban megváltoztatni ezt az intézményt, hiszen ma is a környék meghatározó intézménye vagyunk.”

– A digitális oktatásnál az iskola az élen járt, mint megbízott vezető, ön koordinálta azt. Készülnek esetleg szeptembertől hasonlóra?

“Ha ismét digitálisan kell tanítanunk, az már nem egy ismeretlen helyzet lesz. A távoktatás nehézségeivel, függetlenül attól, hogy már nem ismeretlen, a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek egyaránt szembe kell néznie. Ha otthonról tanulnak majd a gyerekek, a későbbiekben is a legnagyobb kihívás a számonkérés lesz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Continental váci gyára: Ford Q1 díjjal ismerték el a vállalat kollégáinak munkáját

A nehézségek ellenére azt látom, hogy nem lehet másképp csak pozitívan állni egy újabb váltáshoz.

A számítógéppel támogatott oktatást, így a helyzet miatt, szeptembertől el kell kezdenünk, az elsősök miatt is.

Nem volt egyszerű a digitális oktatás, de belejöttünk. Be kell látni, hogy a digitális eszközök használata mára olyan természetessé vált, mint a kréta, a toll, a ceruza, a füzet, a tankönyv. Nem szeretném, ha a megszerzett tudás elveszne, ezért a hagyományosnak mondott oktatásban is szeretném, ha hasznosítanánk az eszközöket. Lehetséges, hogy bevezetésre kerül, hogy bizonyos időközönként, a tanulók online prezentálják majd a házi feladatokat.

El kell fogadnunk, és hiszem is, hogy oktatásunk hatékonyságát emeli a mindennapi technológia és a digitális eszközök aktív, célorientált használata, akár hagyományos oktatási keretek között is. Továbbá az is cél és kihívás, hogy élményt, tapasztalást vigyünk át a gyerekeknek, valamint passzív befogadás helyett aktivitást érjünk el a diákoknál. Szükség lesz minden kreativitásra, hogy ki tudjuk rántani a gyerekeket az unalomból, mert ne legyen kétségünk: otthon ülni és egyedül dolgozni a feladatokon iszonytatóan unalmas egy idő után. Továbbra is rettenetesen nagyon fontos lesz a kölcsönös bizalom a kollégáim, a diákok és a szülők között. Lehet, hogy még mindig hibázni fogunk, lesz olyan, ami nem fog működni, de a végén mégiscsak szeretnénk együtt valami jót csinálni.”

– Munkájához, terveihez sok sikert kívánok! (A cikk az edukanyar.hu-n jelent meg.) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments