Kucsák Gábor és Csáki Tibor atya kapta az idei Migazzi díjakat

Idén immáron negyedik alkalommal gróf Cristoph Anton Migazzi (306.) születésnapján, október 20-án adták át a Vác városépítő püspökéről elnevezett díjakat. Migazzi díjat kapott dr. Csáki Tibor plébános és Kucsák Gábor nyomdász és könyvkötőmester, akik mindketten a város építéséért, fejlesztéséért végzett állhatatos munkájukért részesültek az elismerésben.

Az ünnepségnek a váci Credo-ház adott otthont. Köszöntőt és méltatást Bartos Ferenc, a Migazzi Alapítvány Kuratóriumi elnöke mondott, aki Marton Zsolt megyéspüspökkel és a kuratórium tagjaival adta át az elismeréseket.

Dr. Áfra Tamás, a kuratórium tagja Migazzi érsek életéről és tevékenységéről tartott beszédet. Úgy fogalmazott, hogy a néhai püspök csak jót tett évtizedeken keresztül, hagyatéka városszerte megcsodálható, de mindezeken túl Migazzi jellemzéseként kiemelt egy tőle származó gondolatot: „Semmit sem szerettem jobban, mint a jó tevékenységet. A méltánytalanságot azonnal elfelejtem”. Majd megemlékezett az elmúlt év díjazottjairól is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Marton Zsolt a díjak átadásakor méltatta az ünnepelteket és hozzájuk fűződő személyes kötődéséről tett tanúbizonyságot. Csáki Tibor plébános jelentős építészeti tevékenységéért, aki viszonylag rövid váci plébánosi működése alatt is hatékony léleképítő és templom felújító volt, Kucsák Gábor a vallásos könyvek kiadásáért, a Váci Polgár szerkesztéséért és a váci Kolping család tevékenységének szervezéséért vehette át a díjat.

A díjazottak köszönetet mondtak az elismerésért, bár mindketten hangsúlyozták, méltatlannak érzik magukat, hogy Migazzi érsek nyomdokaiba lépjenek, öröm és hála volt szavaikban. Kucsák Gábor Teréz anyát idézte: „Nagy dolgokat nem tehetünk, csak kis dolgokat nagy szeretettel” és ígérte, hogy a továbbiakban is a városért és a közösségért fog munkálkodni. (Bölönyi Gabriella) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments