Minden idők első online papi rekollekcióját tartotta Marton Zsolt püspök

Történelmi eseményre került sor kedden a váci Piarista Kilátó Központban: minden idők első online papi rekollekciójára. Ilyen nagyszabású, papoknak szóló lelki és szellemi program interneten keresztül történő megrendezésére még nem volt példa. A szervezők abszolút úttörő módon jártak el. Kérdés volt, hogy egyáltalán működik-e?  

Minden család életében vannak kiemelt napok, amikor aki csak teheti, eljön, hogy együtt ünnepeljenek. Az egyházmegye nagy családjának életében ilyen alkalom a papi rekollekció, amikor az itt szolgáló papok illetve plébániaszervező diakónusok gyűlnek össze, hogy lelki és szellemi értékekkel vérteződjenek fel az elkövetkező időszakra.

Papi rekollekcióra normális esetben félévente kerül sor, a Váci Egyházmegyében jellemzően tavasszal és ősszel tartanak egyet. Idén a koronavírus járvány miatt a tavaszi összejövetel elmaradt, és a Covid erősödő második hulláma miatt őszi is veszélybe került.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Marton Zsolt megyéspüspök végül úgy döntött, hogy ha nem is „jelenléti” módon, hanem az interneten keresztül, online formában, de mindenképpen megtartják a rekollekciót, mert mint nyitóbeszédében is hangsúlyozta, „nagyon hiányoztak neki a paptestvérek”. Persze nem csak ezért. A rekollekción ugyanis szóba kerül minden, az egyházmegyét és a papjait közelről érintő kérdés. Nem volt ez másként most sem, amikor a Piarista Kilátó Központban szeptember 29-én, kedden végül megvalósult az első online papi rekollekció.

A váci Géza király téren található Központot maga a megyéspüspök áldotta meg alig egy hónappal korábban. A legmodernebb 21. századi technikával felszerelt és pazarul felújított Kilátó Központban az online bekapcsolódók több helyszínről és kameraálláson keresztül is követhették az előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket és volt módjuk kérdéseket feltenni és kommentelni is az elhangzottakat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A személyes találkozásnál természetesen nincs jobb, de ha arra nincs mód, akkor érdemes kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, mint egy ilyen online találkozó, ami igazán őszinte, oldott, és jó hangulatban zajlott. Akárcsak amikor összegyűlik a nagy család. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments