Több helyen kőszórással javítják az utakat Vácon

A Váci Városfejlesztő Kft útkarbantartási részlege az időjárás enyhébbre fordultával a hibajegyes feladatok mellett már a szilárd burkolat nélküli utak szükség szerinti javítását is megkezdte- tájékoztatta az ES tévé híradóját Szabó Kornél. A részlegvezető elmondta, hogy az éjszakai fagyok megszűntével a kőszórásos, valamint a földutak felső rétege a munkagépek számára már alakíthatóvá válik, így simítással és a zúzalék pótlásával eltüntethetők a tél folyamán keletkezett kátyúk.

Ahogy melegszik az idő, úgy igazítják az ütemezett feladatok szervezését a városfejlesztő munkatársai. Ezen a héten tovább zajlanak a szegélyezések, az útpadkák mellett lerakódott tömör hordalékot a legtöbb helyen kézi erővel lazítják fel a holding dolgozói, hogy aztán a kupacokba rendezett hulladékot teherautóra rakva szállítsák el. Deákváron a szegélyek tisztítása mellett több útszakaszon javították ezen a héten az úttest felületét, így a Spar mögötti terület egyik forgalmasabb szakaszán is pótolták az autók és az eső által leamortizált zúzott követ.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

A jó időre való tekintettel elkezdődtek a földmunkák, útszegélyezések, valamint a nyílt árkok takarítása” – mondta Szabó Kornél.

A Szederfasor végéből nyíló Szőlővessző utca kőszórásos javítása mellett a Lehár Ferenc utcában is zajlik a kézi erős szegélyezés, a Telep utcára merőleges Kertváros utcában és Felső Törökhegyen pedig nehézmunkagép simította el a burkolat nélküli úttest egyenetlenségeit. Előbbi szakaszon a rég betemetett csatorna is kiépítésre került a héten.

„A Kertváros utcában vagyunk. Több év után újra kialakításra került a nyílt vízelvezető árok. Ennek köszönhetően nem az úton fog majd az esővíz végigfolyni, hanem az árkot fogja használni.”

A holding kertészeti részlege ezzel párhuzamosan a Földváry lakótelepen folytatja a nagyobb fák gallyazását, jelenleg is dolgoznak a deákvári lakótelepeken, majd a belváros következik, ahol végigjárják a hibajegyes, azaz a korábban bejelentett helyszíneket, és elvégzik a szükséges korona-alakításokat – írja a helyi televízió honlapja. (Képünk archív)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments