Dinamikus forgalomirányítási berendezéseket szerelnek majd fel az M2-es úton

Dinamikus forgalomirányítási berendezéseket szerelnek majd fel az M2-es gyorsforgalmi út főváros közeli szakaszán, amellyel csökkenthetők a torlódások. A Pest megyei útvonal Váctól északra eső szakaszát pedig négy sávon kiépíthetik a szlovák határig – írja a Magyar Nemzet.

A dinamikus forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges kiviteli tervek elkészítésére írt ki közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt az M2-es gyorsforgalmi úton, az M0 és Dunakeszi dél forgalmi csomópontja között. A leendő nyertes feladata a beavatkozással érintett területen a dinamikus forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges útépítési, vízépítési, forgalomtechnikai és egyéb kapcsolódó feladatok megtervezése.

Az elvárások szerint át kell tervezni egy gyorsforgalmi úti külön szintű forgalmi csomópontot, ehhez kapcsolódóan üzemi hírközlési hálózatot kell létesíteni 9400 méter hosszúságban, a fenti berendezés energiaellátásához 3800 méteren tápkábelt kell eljuttatni, valamint meg kell tervezni a hírközlési eszközök tartószerkezeteit. Ezen kívül az elkészült kiviteli tervekre meg kell szerezni a szükséges jóváhagyásokat és engedélyeket. A tervezési idő hat hónap. A nyílt tenderfelhívás az EU közbeszerzési értesítőjében jelent meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

„A dinamikus forgalomirányítás lényege, hogy a távoli irányítóközpontban valós időben értesülnek az adott útszakasz forgalmi állapotáról, és a rendelkezésre álló eszközökkel igyekeznek beavatkozni az esetleges torlódások elkerülése érdekében” – mondta el a lapnak Borsos Attila, a győri Széchenyi Egyetem docense, aki a közutak tervezésének a biztonsági hatásával és modellezési lehetőségeivel foglalkozik.

Az érintett, Dunakeszi mellett elhaladó útszakaszon átjárás lehetséges másik, párhuzamos útvonal felé, ezért a forgalomirányítók változó jelzésképű táblák (VJT) – valójában nagy méretű kijelzők – segítségével tudathatják a járművezetőkkel, hogy érdemes elkerülni ezt vagy azt az útirányt.

„Nyugat-Európában működnek automatikus forgalomszabályzó rendszerek is – mondta a szakember –, amelyek az úttest aszfaltrétegébe épített érzékelők segítségével mérik a forgalom sűrűségét, és ennek megfelelően automatikusan módosítják az ajánlott haladási sebességet a kihelyezett VJT-ken. Bár nem közismert, de a gyorsforgalmi utak mentén Magyarországon is számos szakaszon működik már tesztüzemben a C-Roads nevű szolgáltatás, amely a forgalmi irányítás üzeneteit nemcsak információs táblákon, hanem az arra képes járművek fedélzeti berendezésein is képes megjeleníteni” – írja a lap. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments