Diakónusokat szenteltek fel Vácon, 55. papi jubileumát ünnepelte Beer Miklós

Marton Zsolt váci megyéspüspök június 19-én Huszár Attila és Olgyay Bálint személyében két új állandó diakónust szentelt fel Vácon. Az ünnepi szentmisén köszöntötték az egyházmegye jubiláns papjait, köztük az 55. papi jubileumát ünneplő dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspököt – írja a vaciegyhazmegye.hu.

A felújítási munkálatok miatt bezárt váci székesegyház helyett a Piarista Templom biztosította a helyszínt az ünnepi szentmiséhez, amelyet online is közvetítettek.

Marton Zsolt püspök homíliájában felidézte, hogy a II. Vatikáni Zsinat nyúlt vissza az egyház azon ősi hagyományához, amely alapján nős férfiakat is diakónussá szentelnek. Szent Pál Timóteushoz írt leveléből idézve emlékeztette a szentelendőket, hogy mostantól szent titok lesz rájuk bízva: a keresztény katolikus hit tisztaságának őrzése és továbbadása. Feladatuk lesz, hogy „az evangélium buzgó, szelíd és imádságos hirdetőivé” váljanak. Az állandó diakónusok hivatása ebben a tekintetben közös az áldozópapokéval, amelyet – a felszentelésben kapott karizma alapján – velük, egymást kiegészítve kell, hogy teljesítsenek az egyház javára. A főpásztor felhívta a leendő diakónusok figyelmét arra, hogy „szent szolgákká kell válniuk”, akik készek életüket adni vele és a paptestvérekkel együtt a hívekért. A szentbeszédben megemlékezett a diakónusok feleségeiről is, akik hozzájárulásukat adták férjeik jelentkezésekor és akik közvetetten, de szintén részesülnek a szolgálatból.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A szentelési szertartást követően az új diakónusok megköszönték a püspöknek a lehetőséget, hogy egy csodálatos család részeként életük új szakasza kezdődhet el. Olgyay Bálint a diakónusi képzés és lelkigyakorlat zárásakor így vallott: „Szeretném a Mennyei Atya kegyelmi ajándékait azzal megköszönni, hogy a meghívásnak véges képességeimmel, de nagy hálával és lelkesedéssel, mint diakónus tegyek eleget.” Huszár Attila azt mondta: „Célom, úgy szeretni Istent és testvéreimet, ahogyan Ő szeret bennünket: feltétel nélkül. Olyan diakónus szeretnék lenni, aki Isten mindenkit üdvözíteni akaró tervét segíti megvalósulni.”

A szentmisén a váci székesegyház Szent Cecília kórusa és a csömöri katolikus templom egyesített énekkara végezte a zenei szolgálatot Varga László karnagy vezényletével.

A szentmise végén köszöntötték az egyházmegye jubiláns papjait is: Molnár Zsolt, Urr Zsolt Ipoly atyákat 25. évi papi jubileumuk, Ország Tibor atyát 40., Hefler Gábor atyát 50. Szádoczky Károly és Miklós János atyákat 55. papi jubileumuk alkalmából és a gyémántmiséjét ünneplő Pásztor Győző atyát. Marton Zsolt püspök külön köszöntötte a felszentelésének 55. évfordulóját éppen ezen a napon ünneplő elődjét, dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspököt. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments