Fény-Idő a Rubrában

Június 18-án péntektől látható a Rubra Art Loung étteremben Lukács Andrea képzőművész kiállítása. A kiállításmegnyitó vendége dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök volt. A tárlatot Matkovich Ilona Vác város polgármestere nyitotta meg. Miután köszöntötte a vendégeket, Beer Miklós püspök atya vette át a szót.

Elhangzott, hogy az Úristen olyannak teremtett bennünket embereket, hogy mindenkinek van valami egyéni tehetsége, képessége, talentuma és kiegészítjük ezáltal egymást. Pál apostol egyik levelében írja azt a gondolatot, hogy úgy vagyunk mi emberek, mint egy test sejtjei, tagjai: egymást kiegészítjük, egymás javát keressük. Most a járvány idején volt alkalmunk erről is elgondolkozni, fogalmazott Beer Miklós. Szintén Pál apostol gondolata még – folytatta a püspök atya -, hogy mi lenne, ha mindenki csak láb lenne, vagy ha csak kéz lenne, de ugyanezt mondhatjuk, hogy mi lenne, ha mindenki csak szem lenne. Kiemelte Beer Miklós, hogy a művészvilágban is így van ez. Tehát mindenkinek más feladata, más látásmódja van. Van, aki a fényt látja meg jobban, valaki a színeket, van, aki a formákat veszi inkább észre. Mindenki a mi végtelenül gazdag világunkból valamit meglát, valamit hozzáad és kiegészíti azt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Érdekessége a kiállításnak, hogy az egyik festmény magát Beer Miklóst ábrázolja. Az egyik interjúkötetének a címlapján egy fotó látható, ami alapján a festmény készült. Amikor Andrea elolvasta Beer Miklós első interjúkötetét, nagyon megérintette. Megérintette az ember, akiről a kötet szól. A címlapon látható fotón megtalálta a fényt, ami maga az ember. És az egyszerűség, tehát nem a püspököt látta a képen, hanem az embert. Egyszerű, józan gondolkodású, egyenes embert, ahogy Andrea fogalmazott: akit körül ölel a fény. Így született meg a Beer Miklóst ábrázoló festmény. Kihasználva az alkalmat Andrea az említett kötetet dedikálva vehette át a nyugalmazott püspöktől.

A rendezvény során az alkotót, Lukács Andreát is megismerhettük Matz-Molnár Kriszta kérdései által. Elhangzott, hogy a fény, a színek világa nagyon korán megfogta Andreát. Nyolc évet rajzfilmstúdiókban dolgozott, pl. Mr. Bean karakterét ő rajzolta. Autodidakta módon kezdett rajzolni és festeni. Nem csak rajzolgatni akartam, hanem profi akartam lenni, mondta. Ez olyannyira megvalósult, hogy mintegy két és fél éve már tanítja is a rajzolást és festészetet. Jelenleg épp Verőcén a Virágból-Alma címmel látható immár a második tanulói kiállítás. A tárlat a verőcei művelődési házban tekinthető meg több mint 200 alkotással, amikre Andrea nagyon büszke. A saját kiállítások kapcsán elhangzott, hogy Vácon már több ízben is volt lehetősége bemutatni a munkáit. Ez a mostani szám szerint a negyedik önálló tárlata.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A jelenlegi kiállítás címe Fény-Idő. A címadásban Lukács Andreát két festménye ihlette meg. Az egyik festmény címe az Idő, amely 2020 áprilisában közönségdíjas lett a váci Madách Imre Művelődési Központban megrendezett Tavaszi szél vizet áraszt című biennáléján. A másik festmény, amely a tárlat címadásakor az alkotó segítségére volt, a Magamban című mű. Andrea elmondta még, hogy a fény, mint olyan, egyre inkább megjelenik a munkáiban, ahogy fogalmazott, sok van nekem a fényből és muszáj vagyok a festővásznon, vagy épp tanítás közben ezt a fényt átadnom az embereknek. Ezt már tudatossággal vagyok képes adni, a fényt, amit én is kapok valahonnan. Az Idő című kép kapcsán (amelyen egy öreg óra látható) kifejtette az alkotó, hogy az idő megfoghatatlan dolog számunkra. Amikor elhatározta, hogy ezzel a témával kapcsolatban fest, akkoriban volt kerek születési évfordulós. Ez is közrejátszott, hogy megszülethetett az alkotás.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A jövő kapcsán megtudhattuk, hogy Andrea nem egy előre tervezős típus. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy mindig van egy szín, egy szag, tehát egy benyomás, ami megfogja és elindul az alkotás folyamata. Az alkotás Andrea szerint egy olyan folyamat, amikor az ember különleges állapotba kerül. Amikor elveszik a tér, elveszik az idő és ilyenkor születnek meg az igazi csodák. A kiállítás augusztusig tekinthető meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments