Inotay Gergely: a polgármesterek kerekasztalának lovagja szeretne lenni

Egy piros sporttáskával érkezett Vácra még a kilencvenes évek végén; a szerelem és egy hirtelen jött munkalehetőség hozta városunkba. Tanított kicsiket és nagyokat, énekelt kórusokban és játszott zenés darabokban, rendszeresen szolgál a templomban is, 2019-ben pedig politikus lett. Inotay Gergely Vác alpolgármesterségéért felhagyott a pedagógus pályával és a művészettel, most pedig úgy határozott, közössége biztatására elindul az országgyűlési választáson is, melyet egy ellenzéki előválasztás előz meg.

Viccesen meséli, hogy tulajdonképpen egy kátyú miatt döntött úgy, hogy indul 2014-ben az önkormányzati választásokon. Azt gondolta, ha képviselő lesz, ezeket és a körzet hasonló problémáit meg tudja majd oldani. Végül 2019-ben az Összefogás Vácért színeiben jutott be a képviselő-testületbe és lett Matkovich Ilona polgármester felkérésére alpolgármester.

Múlt héten jelentette be, hogy indul az előválasztáson. Mi motiválta Önt ebben a döntésében?

Most azt lehet látni, hogy a kormány támogatja a falvakat, de nem egyenlően a településeket, ez jól látszik Vác példájából. Nagyon fontosnak tartom, hogy a választókörzeti települések közül mindenhova egyenlően és annyi jusson, amennyit az a térség értelmesen fel tud használni és amennyire szüksége van. Fontos lenne az is, hogy ne fentről döntsék el, hogy melyek azok a beruházások, amelyekre egy településnek szüksége van – ezt ugyancsak világosan lehet látni a Váctól elvett, majd a kormányzat által meghatározott célokra részben visszaadott forrásokkal kapcsolatban. A valódi önkormányzatiság az, amelyet nagyon fontosnak tartok innen bentről, lentről, kis emberként, ahova én még mindig sorolom magam. Szerintem egy professzionális politikus nem feltétlenül látja a kisemberek problémáit, vagy ha látja, nem feltétlenül tudja magáénak érezni. Ennek empátiájával bírok, átérzem a hétköznapi élet küzdelmeit – hiszen innen jöttem, ebből a világból léptem ki másfél éve.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Független jelöltként nem lehet indulni az előválasztáson. Ön az összefogás színeiben lett önkormányzati képviselő. Kik támogatják jelenleg az indulását?

A tárgyalások most is zajlanak a háttérben, az országos pártokkal. Vannak olyan megbeszélések, amelyek már le is záródtak, amint be tudok róluk számolni, megteszem.

Az viszont biztos: nem vagyok párttag és ezen nem is tervezek változtatni.

Milyen programmal készül a választásra?

Az én programom egyik pontja úgy szól, hogy a 34 települési polgármester közül, mint a kerekasztal lovagjai lennék a 35-ik. Fontos mindenhova, mindenkihez értően odafordulni, hogy mi a probléma a faluban, a településen. Én arra tudok alapozni, amit az ott lakóktól hallok, hiszen ezt is csak bentről, lentről lehet látni és nem fentről. Rengeteg helyi feladat van, ami valóban helyi probléma. Megismétlem, a jelenlegihez képest sokkal jobb és erősebb önkormányzatiság kell és sokkal szerteágazóbb együttműködés. A programban kizárólag helyi ügyekkel foglalkozom, hiszen – ha megválasztanak –, az itt élőket kell képviselnem. Ilyen például a tömegközlekedés hatékonyabbá tétele, a Vác és Szob környékén található kisebb települések elérhetőségének javítása, de ide tartozik az úthálózat fejlesztése is. Ez utóbbi viszonylag kis problémának tűnhet, azonban a hatékony tömegközlekedés nemcsak a munkahelyválasztással kapcsolatban adhat jobb lehetőségeket az Ipoly és a Galga mentén, de a települések lakosságmegtartó erejét is növelheti. Az illegális hulladéklerakókkal szembeni fellépés szigorítása is a program része. Ennek a kérdésnek ugyan van országos vonatkozása, de azt látom, hogy a térségben is nagy gondot okoznak a környezetkárosítók. A jelenlegi büntetéseknek úgy tűnik, hogy nincs visszatartó ereje, ezen mindenképp változtatni kell.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Amennyiben megnyeri az előválasztást és majd az országgyűlési választásokat is, fel kell adnia az alpolgármesterséget. Nem fog hiányozni?

Alkalmazkodó és pozitív ember vagyok, aki hamar belemelegszik pozíciójába, elmerülve annak feladataiban. A rosszban is igyekszem meglátni a jót: nekünk jutott négy hónap normál önkormányzati munka és a viszonylag szegényes kassza, amelyet örököltünk. Aztán jött a pandémia, ami ma is itt van velünk: veszélyhelyzet, állami elvonások, szorosra húzott nadrágszíj. Nekünk akkor sok mindenre nemet kellett mondanunk, de a kitartó munkának meg lett az eredménye: 2020-ban a zárszámadás alapján közel háromszor több pénzt fordíthatott és fordított Vác fejlesztésre és felújításra, mint az azt megelőző, járványmentes évben. Inkább kihívásnak, megoldandó feladatnak éreztem ezt a vészterhes időszakot. Nem szeretnék még gondolatban sem ennyire előre szaladni, de a kérdésre válaszolva azt kell mondanom: igen, hiányozna az alpolgármesterség, ahogy hiányzik olykor a tanítás, a gyermekek is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Mit szól döntéséhez a polgármester asszony és a többi városvezető?

Sokat beszéltünk róla már korábban, hogy ki lenne az ideális jelölt. Ezen alkalmak során nem jeleztem, hogy szeretnék indulni; engem kerestek meg azzal, hogy bennem látják a kormánypárti képviselőjelölt lehetséges és esélyes kihívóját. Így természetesen csakis a jelenlegi vezetés, az Összefogás Vácért tagjainak és barátaim támogatását élvezve jelentettem be indulási szándékomat. Csapatban kell dolgozni, és ha egy csapat azt mondja, hogy te vagy az esélyes, benned látjuk azt a kurázsit, ami a győzelemhez kell, akkor az azért pazar érzés, de hatalmas felelősség is.

Támogatja a családja Önt ebben a döntésben?

Igen, a feleségem mellettem áll mindenben, a gyermekeim is támogatnak.

Hisz abban, hogy megnyerheti az előválasztást?

2019-ben az esélytelenek nyugalmával és az ebből következő higgadt magabiztossággal szálltam be a küzdelembe. Most azt mondom, nagyon kemény lesz már maga az előválasztás is, de erősödtem abban a hitben, hogy nyerhetek. Különben el sem indulnék. ♦

Az előválasztás szeptember 8. és 16. között lesz. Regisztrálni nem kell rá. A jelölteket csak a pártok állíthatják. Az indulóknak 400 aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy megmérettethessék magukat.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments