A 4 milliárd forintos kérdés: megkaphatja Vác a beígért támogatást?

Mint ahogy már a Váci Napló is foglalkozott vele múlt héten, 4 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott a Váci Egyházmegye, hitéleti támogatás címén. Azonban egy korábban, az önkormányzatnak hasonló összegben érkezett felajánlás kérdéseket vetett fel a helyiekben. Még 2017-ben Vácnak 3 milliárd forintot ítélt meg a kormány a „barokk belváros fejlesztésére”, 1 milliárdot pedig a „múzeumnegyed fejlesztésére”. Erre a szituációra igyekezett reagálni Matkovich Ilona polgármester, egy Facebook bejegyzésében.

Augusztus 4-én, a támogatás elnyerésének alkalmából tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője az ES tévé kérdésére a következőképpen fogalmazott a téma kapcsán:

„A kormány korábban arról döntött, hogy Vác számára 4 milliárd forintos fejlesztési forrást fog biztosítani. Ez a 4 milliárd forint a püspökséghez meg is érkezett. A városnak is korábban volt egy terve, amit kidolgozott, amelyet nem nagyon változtatott az elmúlt 2-3 évben. Ugyanakkor a turisztikai ügynökség több változtatást kért rajta. […] Ha ilyenekben jobban előre tud haladni a város, akár Nagymaros, akár Vác, akkor a későbbiekben természetesen minden kormányzati támogatásra számíthat, amit más települések is megkaptak.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Vác polgármestere erre úgy reagált közösségi oldalán, hogy már két éve hiába tárgyalnak a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőivel és hiába hajtanak végre módosításokat a tervezeten, nem érkezik pozitív válasz.

„A koronavírus járvány miatt a turizmus jelentősen átalakult, ezért átdolgoztuk, aktualizáltuk a tervet a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára. A tervezetben benne vannak azok az évek óta használhatatlan, belvárosi, a lyukas tetők miatt elvizesedett, történelmi jelentőségű épületek, amelyek felújítása nem tűrhet halasztást.

A főtéri zöld ház életveszélyes volt, annak felújítását megkezdtük saját erőből, az összes épületre a pénzt azonban nem tudjuk kigazdálkodni. De hát épp erre kapta az önkormányzat a négymilliárd forintot! Mármint elvileg, mert a valóságban folyamatosan keressük a kapcsolatot, de nem kapunk értékelhető válaszokat. Az országgyűlési képviselő sem lobbizik érte” – írta a városvezető a közösségi oldalon. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments