Színes programokkal várta táborba a gyerekeket a művelődési központ

A vírushelyzet okozta bezártsággal és elővigyázatosággal teli időszak után a gyerekek már bizonyára alig várták, hogy kimozdulhassanak és a kortársaikkal tölthessenek egy kis időt. Szerencséjükre a Madách Imre Művelődési Központ által erre minden lehetőségük meg is volt a nyáron, hiszen színes programokkal dúsított táborozási lehetőséget nyújtottak a fiatalok számára. Erről írtak néhány sort az intézmény munkatársai. 

A Madách Imre Művelődési Központ a nyár folyamán öt héten át biztosított táborozási lehetőséget 6-
12 éves gyermekek részére. Különböző tematikák mentén szerveződtek az egyes alkalmak, így
kedvére talált foglalkozást a sportbarát és természetjáró, a környezetismeret iránt vonzódó, a
kézimunkával molyoló és a színjátszás után érdeklődő csemete. A szakképzett táborvezetők tartalmas
időtöltést biztosítottak a résztvevőknek, akik bejárták a környék bicikliútjait, felfedezték a
katalinpusztai tanösvényt, megmerültek a váci strand hűs vízében; csinos kis agyagművek, figurák,
kézműves termékek készültek kezeik között; bepillantást nyertek a színészmesterség rejtelmeibe;
tanulmányokat folytattak a víz körforgása, a botanika, az ásványtan területén és környezettudatos
szemlélettel gazdagodtak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A szervezői munka egyik leghálásabb feladata ez, hiszen azonnali visszacsatolás születik egy gyermek
vidám tekintete, önfeledt kacaja útján. A hónapokig zárva tartó intézmény életében nagy felüdülést
jelentett ez a néhány hét, hiszen ismét élettel telt meg a ház!

Köszönjük a szülők bizalmát, a táborvezetők munkáját, és a közel 100 résztvevő gyermek aktivitását!
Ígérjük, jövőre folytatjuk! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments