Újabb főtéri műemléképület menekülhet meg

A főtéri „zöldház” után remény van arra, hogy belátható időn belül a Március 15. tér „rózsaszín” épületének tetőszerkezete is megmenekül. Igaz, a várható költség ismét jelentősen megterheli majd a váci költségvetést – írja a vac.hu.

Befejezéséhez közelednek a Március 15. tér 10. szám alatti műemlék épület („zöldház”) tetőfelújítási és homlokzat rekonstrukciós munkái. A korábbi években életveszélyes állapotig elhanyagolt barokk házat tisztán városi forrásból – közel 100 millió forint értékben – újíttatta fel az önkormányzat. Ugyanakkor egy másik főtéri épület – a 21. szám alatti – szintén rossz és balesetveszélyes állapotban van, ami miatt (a most felújítotthoz hasonlóan) az illetékes kormányhivatali szervezet büntetést helyezett kilátásba.

A megoldás érdekében a váci önkormányzat júniusban sürgősségi döntésével beadta pályázatát a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma által meghirdetett pályázatra. Ezt megelőzően a felújítás várható költségét a szakemberek mintegy 20,2 millióra becsülték. Mivel a pályázat 50%-os önerőt igényelt, valamivel 10 milliót meghaladó támogatási forrást kért városunk, azzal, hogy a további finanszírozást a 2022-es városi büdzsében különíti el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A napokban megérkezett az értesítés: a kért összeg valamivel több, mint 43%-át (4,5 milliót) kaphatja meg a város a tetőtér felújításra. Így a hiányzó összeg biztosítására ismét költségvetési átcsoportosításra lesz szükség, melyről a képviselő-testületnek kell határozatot hoznia. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments