Paulo Sousa? Felháborító, amit megenged magának!

Amint arról lapunkban is többször beszámoltunk, nem volt eseménytelen a nyár eddigi része a Dunakanyar-Vác csapatának háza táján. A klubot működtető gazdasági társaság eladása ügyében hosszú heteken át folytak a tárgyalások, sokáig nem jutottak dűlőre a felek és a bizonytalanság a csapat felkészülését is befolyásolta. Két héttel ezelőtt végül – alpolgármesteri közbenjárásra – eldőlt, hogy az NB II-es indulási jogot megvásárolja a Berki Krisztián által képviselt befektető.

Az eseményekről egy igazán autentikus személy, a váci bajnokcsapat és a utóbbi 25 év legeredményesebb magyar válogatottjának technikai igazgatója, László Attila nyilvánított véleményt lapunknak nyilatkozva.

– Úgy gondolom, hogy hosszúra nyúlt a tárgyalás folyamata a befektetővel, szerencsésebb lett volna, ha hamarabb megszületik az egyezség. Nagyon bízom benne, hogy jól sül el ez a szerződés, a befektető az ígéreteit maradéktalanul betartja és a csapat jó eredményeket fog elérni. Jó sportbaráti kapcsolatban vagyok az új sportigazgatóval, az egyesület elnökével, Bodonyi Bélával, remélem, jó munkát végez majd a klubnál volt titkárommal, Belák Gyulával és a jelenlegi technikai vezetőt, “utódomat”, Sándor Tamást is ragyogó képességűnek tartom és örülök, hogy marad a csapat mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Szlovák nyelvtanfolyam: sikereikről számoltak be a tanulók

Láttam néhány edzőmérkőzést, köztük a Vasas elleni, Fáy utcai 5-1-es győzelmet, amelyen parádésan játszott a csapat, de szép eredmény a tatabányai győzelem és a DVTK elleni döntetlen is.

A váci labdarúgás jövője érdekében muszáj bent maradni az NB II-ben, ehhez az első ötben kell végezni, de legrosszabb esetben ki kell majd harcolni az osztályozón a bentma-radást! Az új vezetőedzőt, Mózner Jánost játékos korából ismerem, aktív vezetőként az átlagosnál bizalmasabb kapcsolatban voltam vele, de örülök Szabados Gyuri visszatérésének is, hiszen mindketten meghatározó játékosai voltak a Váci Izzó 1987-ben feljutó csapatának. Remélem, hogy ketten eredményes munkát fognak végezni a csapattal! – mondta László Attila.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Mától megszűnt a veszélyhelyzeti fogorvosi ügyeleti rendszer a városban

A magyar labdarúgásban idén nyáron is történtek érdekes események, a volt sportvezető szerint abszolút érthetetlen, hogy az NB I-es újonc Eger nem játszhat hazai környezetben.

– Megdöbbentőnek tartom, hogy az MLSZ döntése értelmében az újonc egri csapatnak a Vasas pályáján kell lejátszania hazai mérkőzéseit, annak ellenére, hogy rendbe hozták a stadiont és a villanyvilágítás kiépítése is elkezdődött. Ráadásul a mérkőzéseket közvetítő televíziós csatorna is engedélyezte a korábbi kezdést, a szövetség mégis közbeszólt! Egy labdarúgásban negyven évig tevékenykedő sportvezető ezt felfoghatatlannak tartja, hiszen óriási versenyhátrány éri őket úgy, hogy újoncként indulnak a bajnokságban. Ettől függetlenül szurkolok az Eger jelenlegi vezetőedzőjének, a volt váci bajnokcsapat tagjának, Simon Antalnak és remélem, hogy a nehézségek ellenére sikeresek lesznek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Két meccsre fogadott egy váci tippmixes, nyert is több mint négymilliót

A másik érdekesség a Videoton vezetőedzőjének, Paulo Sousanak a közelmúltban látott viselkedése. A portugál szakember sérelmezte, hogy az első bajnoki találkozón az ellenfél edzője „bratyizik” a játékvezetővel, miközben csupán az történt, hogy a két régi ismerős üdvözölte egymást.

– Érthetetlen, hogy még a portugál edző van felháborodva, miközben az ő viselkedése a tragikomikus! A bírók elleni kirohanásai elképesztőek, én ilyen tréneri megnyilvánulást hosszú pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam, és ahogy érzékelem, mindenki elítéli őt. Én ezt biztosan szankcionáltam volna, hiszen nálam az edző pedagógus is, ez a viselkedés viszont nem erről tesz tanúbizonyságot. Felteszem a kérdést, hogy ha ezt látják játékosai, akkor mit lehet várni tőlük? – fejezte be a gondolatmenetet László Attila.

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments