Csekély érdeklődés mellett zajlott az idei második méhnyakrák elleni védőoltással kapcsolatos szülői fórum, holott egy nagyon fontos, napjainkat érintő betegségről volt szó. Tavasszal már egy sikeres kampányt szervezett a város. Mivel azonban még maradt lehetőség vakcina beszerzésére, ezért az idősebb korosztályt is igyekeztek megcélozni.
Tudta Ön, hogy ebben a betegségben minden nap legalább egy nő meghal Magyarországon, aki maga után hagyja gyermekét, vagy családját? Hogy ilyen eset minél kevesebb legyen városunkban, az önkormányzat már több éve támogatja a HPV (Human Papilloma Vírus) elleni védőoltás beadását a 16 és 18 év közötti lányoknak. A fórumon Bánhidi Péter, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Langmár Zoltán nőgyógyász, onkológus főorvos beszélt a betegségről, megelőzéséről és az oltás fontosságáról.
-A nőgyógyászati daganatok közül előkelő helyet foglal el a méhnyakrák, olyan tekintetben, hogy bár nem ebből a betegségből van a legtöbb, de ez szűrhető daganat és az egyik olyan, amelyre jó hatékonyságú szűrőmódszerünk van – kezdte a szakember.
Előadásából kiderült, hogy hazánkban minden nap meghal egy nő ebben a betegségben, holott már mindenki számára elérhető lenne az oltás. A legveszélyeztetettebb helyzetben a 30 és 45 év közötti nők vannak, ugyanis náluk a leggyakoribb a méhnyakrák.
A védőoltás beadásának ideális ideje a 9-10 éves kor lenne, ugyanis a HPV szexuális úton terjed és ilyen korban még az immunrendszer is erősebb. De felnőtt nőknél is érdemes beadni akkor, ha nincsen meg bennük a vírus, melyről megtudtuk, hogy erős immunrendszerrel akár le is küzdheti a szervezet.
– Bár bizonyított, hogy az oltás széleskörű védettséget biztosít, mégis a szűrővizsgálatokat nem szabad kihagyni – hívta fel a figyelmet Langmár Zoltán. – A legbiztosabb védelmet az oltás és a szűrővizsgálat együtt jelenti.
A második leggyakoribb daganatos betegség a méhnyak-rák a mellrák után a 45 év alatti nőknél. Magyarországon 1000-1200 nőnél ismerik fel évente ezt a típusú rákot. Ez az európai átlag többszöröse, a statisztikák szerint a háromszorosa.
– Hazánkban naponta legalább egy nő hal meg méhnyak-rákban, családot vagy kisgyermeket maga után hagyva. Tudjuk azt, hogy évente 400-500 halált okoz – mondta.
A HPV-nek vannak magas kockázati csoportba sorolt tagjai, amelyek a legfontosabb rizikótényezők a méhnyakrák kialakulásának szempontjából. A szexuálisan aktív nők 80 százaléka megfertőződik ezzel a vírussal élete folyamán legalább egyszer. A fertőzés minden alkalommal, ahogy a szervezetbe kerül létrehozhat olyan folyamatokat, amelyek aztán rákhoz vezetnek.
– Bár a szervezet többnyire képes legyőzni a HPV-t, de mindannyiszor újra és újra megfertőződhetünk vele. A vírus ugyanis az intim testrészek érintkezésével is terjed és az óvszer sem nyújt teljes körű védelmet ez ellen a vírus ellen – mondta.
A nőgyógyászati szűrés a betegség felismerésére alkalmas, nem a HPV szűrésre, azt külön kell kérni. Vácon a Jávorszky Ödön Kórházban a nőgyógyászaton végzik el ezt a fajta vizsgálatot, amely azonban nem ingyenes. Először egy csekket kapunk, majd annak befizetése után végzik el a tesztet.
A program keretében Vác Város Önkormányzata a 16-18 éves korú – 1994. 01. 01. és 1996. 12. 31. között született -, állandó váci lakóhellyel rendelkező lányok méhnyakrák elleni védőoltását támogatja. A programban résztvevők 3 adagos oltási sorának második és harmadik adagját az önkormányzat finanszírozza.
– Csatlakozzon az oltási akcióhoz Ön is – hívta fel a figyelmet előadása végén Langmár Zoltán.
A jelentkezési határidő október 31. Tehát ma és holnap is még regisztrálhatja gyermekét. Az első oltások beadása november 12-én lesz a házi gyermekorvosi rendelőben. Kérik a szülőket, hogy egyeztessenek időpontot gyermekorvosukkal és az első oltás alkalmával mutassák be a befizetési csekk igazoló szelvényét, melyre írják rá: „Prevenciós hozzájárulás”. A jelentkezési lap a www.vac.hu honlapról tölthető le. (Váci Napló) ♦