Legyen gazdája minden váci keresztnek: újraállították az Erős-dűlői feszületet

Újraállították és megszentelték az Erős-dűlői keresztet hétfőn délután, mely a Sejcei út és a Szendehelyre vezető 2-es főút találkozásánál áll. A város önkormányzata és a Vác-Deákvári Római Katolikus Egyházközség közösen tett azért, hogy a kőkereszt újra régi pompájában álljon a helyén.

A kereszt történetét Szalay Ákos okleveles építőmérnök ismertette. Elmondta: ma Magyarországon összesen 11801 keresztet tartanak számon, amelyeket dokumentáltak is.

– Vácon 35 darab keresztről tudunk. Huszonöt darab áll az utak mentén, 15 pedig egyházi területen, ebből hét temetőben. Ezt a kőkeresztet a rajta lévő felirat alapján Hegedűs Pál állíttatta 1882. augusztus 12-én, Isten dicsőségére – mondta. Hozzátette: amikor először kijöttek a helyszínre megnézni a keresztet, nagyon rossz állapotban volt. De az összefogás és a szándék megvolt arra, hogy felújítsák.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

Szalay Ákos köszönetet mondott Philipp Frigyes korábbi főépítésznek, aki a kezdeményezés mellé állt és mindazoknak, akik nélkül nem újulhatott volna meg a kereszt. Kérte azonban a jelenlévő egyházi és városi vezetőket, hogy próbáljanak minden keresztnek gazdát találni akár egy iskola, akár a cserkészek személyében, hogy ápolják és védjék a városban lévő 35 keresztet.

Az ünnepség részeként az evangéliumot Mosolygó László, görögkatolikus lelkész olvasta fel, majd Rolik Róbert, deákvári plébános mondta el gondolatait.

– A kereszt a megváltás záloga – hangzott el többek között.

A plébános beszéde után megáldotta a Horváth Tibor szobrászművész által felújított keresztet. ♦

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments