Zaklatás miatt egy év próbára bocsátották első fokon Zagyva György Gyulát
Zaklatás vétsége miatt bűnösnek mondta ki a Váci Városi Bíróság hétfőn Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, s ezért nem jogerősen próbára bocsátotta. A Budapest Környéki Törvényszék épületében kihirdetett ítélet szerint a bíróság a sértettek által elmondottakra, illetve egyebek mellett egy magnófelvételre alapozva bizonyítottnak látta a történteket és több tárgyalási nap után végül hétfőn ítéletet hirdetett.
A vádirat szerint 2010 augusztusában Verőcén, a Magyar Sziget Fesztiválon Zagyva György Gyula és a másodrendű vádlott megalázóan bánt a Hetek című lap két munkatársával. A másodrendű vádlottat, I. Bélát megrovásban részesítették.
Borbély Attila tanácsvezető bíró az ítélet kihirdetését megszakítva a hallgatóság rendzavarása miatt (a tömeg egy része tapsban tört ki) kiüríttette a termet, később pedig az indoklást kis időre abbahagyva az elsőrendű vádlottat kellett figyelmeztetnie, mert ő is távozni akart. (MTI) ♦