Startol az MSZP kampánya városunkban

Kiss Zsolt - MSZPKiss Zsolt, az MSZP frakció tagja fogja koordinálni a Pest megyei 4-es számú választókerületének kampányát – jelentette be a hétfői sajtótájékoztató keretében Bóth János. Kiss Zsolt kinevezését nem csak a helyi szervezet, hanem a választókerület településeit összefogó együttműködési társulás is támogatta. A képviselő arról beszélt, hogy már most – egy évvel a választások előtt – meg kell kezdeni a felkészülést a választási törvény miatt.

– Nem konzultálni szeretnénk az emberekkel, hanem valóban párbeszédet folytatni. Várjuk azok csatlakozását, akik a demokratikus erők és a demokratikus tanúsítványok mellett szeretnék letenni a voksukat, és 2014-ben kormányváltást akarnak. Az építkezés elkezdődött, egyrészt a kampánycsapatok felépítésével, azoknak az embereknek az összegyűjtésével, akik szellemi, illetve kétkezi munkában tudnak és akarnak tenni ezért a változásért – mondta Kiss Zsolt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Hozzátette: korábban a választókerülethez eddig csak Vác, Göd, Sződliget tartozott. Most a választási törvény átdolgozást követően 34 települést foglal magába. Kiss Zsolt azt is bejelentette, hogy hamarosan Hoffman Rózsa és Matolcsy György beteljesítetlen ígéreteit tartalmazó óriásplakátok kiragasztásával kezdődik meg a kampány.

A sajtótájékoztató második felében Eigen Józsefné beszélt a hóhelyzetről. Elmondta: elfogadhatatlan, hogy a hiányos hóeltakarítás miatt Deákváron több idős ember napokon keresztül ki sem tudott mozdulni lakásából. Szerinte ezért a városvezetés a felelős és gyors cselekvést sürgetett. (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments