Közös az érdek, közös a cél: együttműködési megállapodást írt alá a váci Fidesz és a KDNP

Pető Tibor, HarrachPéter és Áfra TamásVálasztási együttműködési megállapodást írt alá a helyi Fidesz és a KDNP szerdán délután – ezt jelentette be Harrach Péter országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, aki már egy korábbi sajtótájékoztatóján felvetette, együttműködést vár a két párttól. A jelenlévő vezetők a sajtó előtt írták alá a megfogalmazott dokumentumot.

– A közelmúltban Vác város képviselőtestületében történt változásokat a város érdeke szerint kell kezelni. Ez az egyetlen tisztességes szempont, három csoportérdek képviseletével szemben. Vác érdeke pedig az, hogy a városvezetés stabil legyen, döntéseit biztosan végre tudja hajtani. Ezért a Fidesz és KDNP együttműködését szorosabbra kell vonni, a megkötött együttműködési megállapodás ezt rögzíti. Jó esély van arra, hogy a Fidesz frakcióból kilépett képviselők a frakció nyújtotta biztonság nélkül is megfelelnek a választók bizalmának, és a városvezetéssel közös értékrendjük képviseletének. Talán reménykedhetünk abban is, hogy az ellenzéknek – a város érdekében – sikerül ellenállnia az önérdek diktálta ösztönös törekvésnek, a városvezetés gyengítésének – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Hét intézményvezető kapott öt éves vezetői megbízást a Váci Tankerületi Központ iskoláiban

Pető Tibor alpolgármester, a helyi Fidesz vezetője arról beszélt, hogy az utóbbi idők történései felvetették, hogy mennyire egységes itt Vácon a város jobboldali vezetése.

– Mindkét szervezet szükségét látta annak az előző választás tükrében, hogy erősíteni kell a két szervezet együttműködését, amely jelen pillanat felhőtlen, mind a városvezetésben, mind pedig szervezeti szinten. Ezért láttuk szükségét annak, hogy az együttműködést formálisan egy megállapodásban is rögzítsük – mondta, majd ismertette annak tartalmát.

“A Fidesz és KDNP váci szervezeteinek elnökségei, tagságuk felhatalmazásának birtokában az alábbi négy pontban állapodnak meg: a két szervezet kijelenti, hogy a váci képviselőtestületben működő Fidesz, KDNP frakciók szervezeteik általi támogatottsága töretlen, ennek egyértelmű oka, hogy a klasszikus Fidesz-KDNP értékeket ezen frakciók képviselik. A két szervezet közösen kíván indulni, közös jelölteket kíván állítani az országgyűlési, és az önkormányzati választásokon egyaránt. A helyi szervezetekből vagy frakciókból kilépőket a társszervezet nem veszi tagjai közé, ezen személyeket országgyűlési, illetve önkormányzati választásokon nem jelöli, és nem támogatja. A választási jelölést megelőzően a két szervezet közös frakciószabályzatot készít, melyet valamennyi egyéni, illetve listás jelöltnek aláírásával el kell fogadnia. Fenti megállapodás célja, hogy a 2014-es országgyűlési, és önkormányzati választásokon egységes jobboldali politikai erő jelenjen meg és létrejött frakciója az ezt követő politikai ciklusban sikeresen képviselje a keresztény-konzervatív értékrendet.”

Kommentálta a megállapodás aláírását Fördős Attila polgármester is. Arról beszélt, hogy az önkormányzaton belül kicsi a mozgástér.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Papi áthelyezések az egyházmegyében: a püspök mindenkinek telefonált

– Egy döntéshez minősített többség kell, ez 8 fő. Hogy egy hét fős frakció hogyan tudja az akaratát átvinni? Úgy vélem, hogy előzetes egyeztetésekkel. A józan ész és a megfelelő szakmaiság indokai mellett várható, hogy mindenki ebben partner legyen. Még a baloldal is, hiszen a város érdekében, ahhoz, hogy fejlődjön, ahhoz rájuk is számítok, mint polgármester. A most megkötött megállapodás azt is jelzi, hogy a konzervatív oldalon nem lehet szakadás, nem lehet megosztottság és nem lehet külön indulás – mondta.

Jelen volt a sajtótájékoztatón Áfra Tamás is, a váci KDNP vezetője, aki örömét fejezte ki, hogy ez a megállapodás megszületik. (Váci Napló)

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments