Mentsük meg a váci vasútállomás épületeit! – kéri a városi főépítész: csütörtökön 10 órára várják a civil és közösségi támogatókat egy bejárásra

Érdekes hírre bukkantunk egy meglehetősen kevesek, jobbára csak szakmabeliek által olvasott honlapon. A tervlap.hu február 5-i bejegyzése szerint „Vác állomás épületeinek megmentése tárgyban bejárás lesz a NIF, a MÁV, Vác önkormányzata és a civil szervezetek képviselőivel. Aki fontosnak tartja a gyönyörű, több mint százéves épületek megmentését, várják csütörtökön a helyszínen!” – olvasható a felhívásban, mintegy segélykérően megfogalmazva.

A 10 órakor kezdődő eseményre Rainer Péter megbízott városi főépítész hívja az érdeklődőket. A főépítész mellékelt hosszú levelében részletesen leírja, miért lenne fontos, ha a hamarosan kezdődő rekonstrukció során a régi épületeket eredeti állapotukban megőriznék. Íme a levél:

KULTÚRÁNK MEGŐRZÉSE ÉS/VAGY MODERNIZÁCIÓ
a váci vasútállomás épületeinek bontása és elsivárítása kapcsán

Talán minden magyar hallott már róla, ha nem, most tudat(osít)om, hogy az első hazai gőzüzemű vasútvonal 1846-ban létesült Vác és Pest között, az első villamosított vasútvonal pedig 1911-ben Vác és Gödöllő között. Ezek ipartörténeti események és alkotások, melyekre minden magyar büszke lehet(ne). A vasútvonalak és állomások ránk maradt jeles tárgyi emlékeit, épületállományát megőrizni, védeni, továbbhagyományozni kötelességünk.

Miért? Mert történelmünk, kultúránk jeles tárgyi emlékei, melyek nélkül szegényebbek lennénk, nemcsak szellemileg, anyagilag is. Ezen építmények nemzetvagyonunk részei. Ezeket károsítani, tönkretenni, megsemmisíteni őrültség, egyben nemzetellenes tett.

Gondolkozzunk! A súlyos beteget meggyógyítjuk – legalábbis mindent elkövetünk ennek érdekében – és nem megöljük! Építményeinket, örökségünket miért pusztítjuk el?!

A több mint másfél évszázados vasúttörténetünk kezdeti időszakából nem sok maradt ránk, de százévesnél régebbi épületek még akadnak. Ezek állapota – a múlt és a jelen rendszernek is köszönhetően – erősen avult, leromlott. Ha a rendszeres karbantartásokat, esetenkénti nagyjavításokat elvégeztük volna, most nem itt tartanánk. De ezek még most is menthetők, helyreállíthatók, használhatók, hasznosíthatók. Nem igaz, hogy a helyreállításuk nem rentábilis. Ez az épületállomány rendbe hozva még legalább további száz évet bír. Új épületeinkről vajon elmondhatjuk-e ezt?

De az alapkérdés az, hogy kötelességünket hajlandók vagyunk-e teljesíteni, kultúránk jelentős tárgyi emlékeit – elpusztításuk helyett – megmenteni, megőrizni, továbbörökíteni.

Elpusztítani valamit természetesen egyszerűbb, könnyebb, olcsóbb, mint megmenteni, helyreállítani. De a pusztítás végleges, nem lehet visszacsinálni, meg nem történtté tenni!

Hazánk régi, történelmi épületállományának szinte már szisztematikus bontása mind a mai napig tart és úgy tűnik, ez a folyamat megállíthatatlan. A bontásban anyagilag érdekelt a tulajdonos – legyen az állam, önkormányzat vagy magánszemély –, az építésztervező, aki a várható munka reményében szó nélkül kiszolgálja a megbízót, és a hatóság is, aki minderre áldását adja – lásd a bontási engedélyek tömegét.

Minden valamirevaló építésznek, de laikusnak is tudnia kell(ene), hogy alap nélkül nincs felépítmény, még szájbarágósabban: múlt nélkül nincs jövő, csak jelen.

Nem értem, hogy a büszke magyar miért szégyelli múltját, miért írtja, pusztítja kultúrája még meglévő épített örökségét, nap mint nap, ma is (csak nem a pénzért, feledve, hogy magyar?). Ezt tenni, ebben részt venni öngyilkosság. Az a nép, nemzet, melynek nincs identitástudata, fogytán épített öröksége, múltjának emlékei, sőt irtja azokat, halálra van ítélve.

Visszatérve Váchoz, azt a tájékoztatást kaptam a MÁV vezérigazgatóságán, hogy az állomás épületei – az állomás-, a pályafenntartás- és laktanyaépület kivételével – bontásra kerülnek az új, „racionális”, P+R parkolós, modernizált állomás kialakítása érdekében. Terv szerint látványban egy letarolt, 2-300 parkolós, csenevész csemetefákkal beültetett sivár terület lenne, melyet az új perontetők, le-följárók és liftházak oldanak valamelyest.

Nem értem, hogy e ”bontásérett” épületek eddig miért nem kaptak kellő figyelmet, odafigyelést; országos műemléki, vasúti vagy legalább helyi védettséget. Nem modernizálás-, fejlődésellenes vagyok, hanem örökségvédő. A modernizálás, a fejlesztés és az örökségvédelem nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Ésszerű kompromisszumra, megoldásra kell(ene) törekednünk és nem „a múltat végképp eltörölni.”

Ehhez kérem támogatásukat, segítségüket, Magyarország és Vác érdekében.

Budapest-Vác, 2013. január 30.

               Tisztelettel,

Rainer Péter
Vác mb. főépítésze