Pro Urbe: nem vagyunk és nem leszünk szavazógépek – visszautasította az új frakció a vádakat

Pro Urbe frakcióElőször tartott sajtótájékoztatót a Pro Urbe frakció, amely a múlt heti testületi ülésen alakult meg, miután három képviselő – Katonáné Doman Erika, Csereklye Károly és Bánhidi Péter – bejelentette, kilép a Fidesz frakcióból. Mint azt a frakcióvezető, Bánhidi Péter kijelentette: a témát nyilatkozatukkal le kívánják zárni. Hangsúlyozta: függetlenként politizálnak tovább, a város érdekeit szem előtt tartva és csak olyanokkal lépnek koalícióra, akik hasonló elveket vallanak.

Függetlenként folytatják. Bánhidi Péter szerint, ők egyéni választókörzetből kerültek be, nem pedig listáról, mint Pető Tibor.

– Függetlenként kívánjuk munkánkat, hivatásunkat ellátni. Ez egy hosszú hónapokra visszanyúló döntés volt. Úgy vettünk részt a választásokon, hogy egyetértettünk és most is egyetértünk a Fidesz alapelveivel. Döntésünket helyi, illetve helyben politizáló személyek motiválták – mondta.

Elmondása szerint már 2010 októberében elindult ez a folyamat, amikor azt észlelték, hogy a hátuk mögött történnek az események. Az előkészítésből, egyeztetésből kihagyták őket. Olyan lépések is történtek, amikről ők csak utólag szereztek tudomást.

– Számtalanszor jeleztük ezzel kapcsolatban a véleményünket, de nem változott a helyzet – mondta. Hozzátette: rögtön a január 24-iki testületi ülés után leültek Pető Tibor alpolgármesterrel és tisztázták a történéseket. Bár nem értettek egyet sok mindenben, úgy váltak el egymástól, hogy tisztább viszonyokat teremtettek ezzel a lépéssel. Ezzel szerinte akkor Pető Tibor is egyetértett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

– Ezzel élesen szemben áll az alpolgármester és a Fidesz frakció pénteki nyilatkozata. Amelyben felszólítottak minket mandátumunk visszaadására. A felszólítást egy olyan személytől kaptuk, aki Fidesz támogatással kétszer is és alulmaradt. Úgy mint polgármester-jelölt és úgyis, mint egyéni képviselő. Mi mind a hárman hasonló módon indultunk. A választók bizalmából bekerültünk a képviselőtestületbe, ő viszont listán jutott mandátumhoz.

Csuka István (Fidesz) egyik kijelentésére, mely szerint többször kérdezte őket, hogy tudják-e milyen színekben indultak, úgy reagált Bánhidi Péter: ilyen kérdés soha nem hangzott el egyikőjük felé sem. Ellenben az többször is elhangzott, hogy döntsék el, Fördős Attila polgármesterrel kívánnak-e dolgozni, vagy nélküle. Illetve azt hangoztatták nekik, hogy ők nem tagjai a Fidesznek.

A város érdekei mindenek előtt. Nem attól működik jól egy frakció, hogy szavazógépek ülnek benne.

Katonáné Doman Erika először saját döntését indokolta. Arról beszélt, hogy ő hitt abban, hogy a szlogen igaz: „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” – ez fogja jellemezni a frakció működését.

– Amikor azzal szembesültem, hogy a szakmai hitelesség és az együttműködés hiánya áthatja a frakció működését, egyre inkább érlelődött bennem a kérdés, hogy valóban ez a csapat, ez a politikai színtér, akikkel én együtt tudok, és együtt kívánok dolgozni? – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

A képviselőasszony felsorolta érveit, amiért a szakítás mellett döntött. Az egyik ezek közül a kultúra és a közművelődés fiskális elméletek alá rendelése volt. Szerinte számos ilyen jellegű döntést a város pénzügyi nehézségeivel magyaráztak, utána pedig indokolatlanul osztottak jutalmat. Elmondta azt is, hogy szerinte nem attól működik jól egy frakció, ha szavazógépek ülnek benne.

– Egy megjegyzést szeretnék továbbítani a nyilatkozóknak. Azt gondolom, hogy aki a város nevében felelősen nyilatkozik, az arra készüljön fel. Tudja elmondani, hogy mit szeretne üzenni a választópolgároknak – mondta. Hozzátette: innentől dolgozni szeretne, a város érdekeit mindenkor szem előtt tartva.

Nem jó irányba viszik a várost. Csereklye Károly már ötödször mérette meg magát választáson. Többször függetlenként indult.

Csereklye Károly azt hangsúlyozta, hogy ő nem újként lépett a politikai színtérre, hiszen 2010-ben már ötödször mérette meg magát. Mint mondta, tudja milyen függetlenként indulni egy voksoláson.

– A 2010-es választásokon engem a Gazdakörök Szövetsége és a MAGOSZ támogatott. Most is aktívan részt veszek ezeknek a szervezeteknek a munkájában. Ezt megelőzően több alkalommal is függetlenként indultam és jutottam be a testületbe. El kellene talán a nyilatkozattevőnek a választási törvényt olvasnia.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Mint mondta, nála az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a júliusi ülésen elhangzott, hogy a nehéz gazdasági helyzetben a képviselők és a bizottsági tagok bérét kellene csökkenteni. Akkor ő több módosító javaslatot is tett, azt is, hogy 5 százalékkal csökkentsék a képviselők és az alpolgármesterek tiszteletdíját is. Ekkor szerinte – legalábbis úgy emlékszik – Pető Tibor kikelt magából.

– Lehet, hogy ez volt a bűn, de lehet, hogy az, hogy rávilágítottam arra, hogy nem jó irányba viszik a várost – mondta.

Nem a pártlogó a fontos. Pro Urbe: továbbra is nyitottak a koalícióra olyanokkal, akik hasonló értékeket képviselnek.

Mindhárom képviselő azt hangsúlyozta, hogy a városért szeretnének érdemi munkát végezni. Osztották Harrach Péter véleményét, hogy nem a párt logója a fontos, hanem az, hogy milyen értékeket képviselnek.

Bánhidi Péter frakcióvezető úgy látja, azzal, hogy kiléptek a Fidesz frakcióból, feszültségektől szabadították azt meg. Továbbra is nyitottak a koalícióra olyanokkal, akik hasonló elveket vallanak, mint ők, és a városért akarnak tenni.

Hogy a következő választáson is közösen indulnak-e, még nem tudják, de nem zárják ki ennek az esélyét. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments