Dunakeszire is elautózott az Angliába került, marhaként csomagolt magyar lóhús

vágóhíd, húsdarabolásA Nébih bekapcsolódott az Angliába került magyar lóhús ügyében indított vizsgálatba. Kiderült, hogy a marhahúskockaként árult termék a kemenesmagasi Fehérpecsenye Kft-től származik. Ez az áru továbbkerült egy dunakeszi hűtőházba, ahonnan a Hús Depó Kereskedelmi Kft kapta meg, majd Nagy-Britanniában a Hungarian Food Ltd forgalmazta tovább.  A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatot folytat a magyar eredetű lóhússzállítmány ügyében

Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára  elmondta: Magyarországra a jelzés – azaz hogy az Egyesült Királyságban magyar eredetű lóhúst találtak – az unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett. A jelzés szerint egykilós csomagolású kockázott marhahúsként feltüntetett termékről van szó, amely azonban száz százalékban lóhús.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a Nébih eddigi vizsgálata kiderítette, hogy a termék a HU 808-as jelzés birtokosától, a kemenesmagasi Fehérpecsenye Kft-től származik. Ez az áru továbbkerült egy dunakeszi hűtőházba, ahonnan a Hús Depó Kereskedelmi Kft. kapta meg, majd Nagy-Britanniában a Hungarian Food Ltd forgalmazta tovább.

Az áru csomagolási dátuma 2012. március 23., Magyarországról az árut a papírok szerint 2012. április 24-én adták el, a minőségmegőrzési idő pedig 2013. március 23-án járt le. A Nébih tudomása szerint összesen mintegy 100 kilogrammnyi áruról van szó, amelyből 40 kilogrammot értékesítettek.

Az MTI múlt pénteken adott hírt arról – a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) közlése alapján –, hogy Magyarországról importált, marhahúsként megjelölt lóhúst találtak Angliában.  Az FSA bejelentése szerint 100 kilogrammnyi hússzállítmányról van szó, amelyből Liverpoolban és a közeli Prestonban 40 kilogrammnyit már értékesítettek is. Az FSA közölte azt is, hogy a fennmaradó mennyiséget kivonta a forgalomból, az esetről pedig értesítette az Európai Bizottságot és a magyar hatóságokat.

Mokran Ildikó, a húst Magyarországról vásárló, prestoni központú nagykereskedő cég, a Hungarian Food Ltd illetékes igazgatója péntek este az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy nekik is marhahúsként adták el a szállítmányt, ők sem tudtak arról, hogy a húskészítménnyel probléma lehet. Azt mondta, hogy a brit hatósági közléssel ellentétben nem 40 kilogramm került forgalomba a teljes szállítmányból, hanem csak az a 20 kilogrammnyi rész, amelyet a liverpooli bolt vett tőlük. (MTI)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments