Szakrális kiállítás nyílt a Tragor Ignác Múzeumban
Tegnap nyílt meg a ”Ha az Úristen kiszólít, így temessenek el” – szakrális tárgyi emlékek a váci domonkos kriptából című kiállítás a Tragor Ignác Múzeumban. A tárlaton Fördős Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Fr. Barna Máté O.P., a magyar domonkosok elöljárója nyitotta meg a különleges bemutatót, amely ritkán látható anyagot tár az érdeklődő nagyközönség elé, olyat, amely Vácon sem volt gyakran látható.
A barokk kor emberének vallásossága magától értetődő és mélyen megélt volt. A korszak emberének mindennapi áhítatáról, hitélethez kötődő tárgyairól sok érdekességet árulnak el a váci domonkos kripta leletei. Az elhunytak kezébe adva, kezére hurkolva szinte minden esetben megtalálható volt a rózsafüzér, mely sokféle változatban került elő. A másik általánosan előforduló szakrális jellegű temetési melléklet a kézbe adott feszület. Egyértelműen a temetésre vásárolták a viaszból öntött sérülékeny kézbeli keresztet. Néhány selyem skapuláré, papír szentkép, ereklyetartó vall még a korabeli váci polgárok vallásosságáról. A korszak kedvelt szentje volt a tárgyak tanúsága szerint Páduai Szent Antal, Nepomuki Szent János, Szent Ferenc, Szent Rozália, vagy a ma már kevésbé ismert Szent Anasztáziusz.
A kiállítás megtekinthető: szerdától csütörtökig 10-17 óra között, pénteken, szombaton és vasárnap 10-18 óra között.
Felhívás Kossuth-kifli sütésre
A váci Tragor Ignác Múzeum meghirdeti a VI. Országos Kossuth-kifli sütő versenyt.A versenyen bárki részt vehet az általa készített Kossuth-kiflivel. Nevezni a sütemény bemutatásával lehet 2013. március 15-én, 10 órától 11.30 óráig a múzeumpedagógiai foglalkoztatóban (2600 Vác, Március 15. tér 19. a Memento Mori Kiállítóhely mellett). ♦