Nincs vasútfejlesztés Közgép nélkül – 3 milliárdot engedett az árból

Vasúti pályaÚjabb vasútfejlesztési munkát nyert el a Közgép konzorciuma: a váci állomás vasúti pályájának és a kapcsolódó létesítmények felújítását nettó 14,8 milliárd forintért végzi, miután tavaly még 18 milliárdért vállalta volna a kivitelezést. Több mint egyéves pályáztatás után lezárult a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt Vác állomás vasúti pályájának és a kapcsolódó létesítmények korszerűsítésére kiírt közbeszerzése, amit a legalacsonyabb árajánlatot tevő Kőkapu 2012 Konzorcium nyert meg.

Az eljárásra négy ajánlat érkezett, közülük kettő volt érvényes. A nyertes összességében a legolcsóbb, nettó 14,831 milliárd forintos árajánlatot tevő Közgép Zrt vezette konzorcium lett (a konzorcium tagja még a Magyar Aszfalt Kft és a Swietelsky Vasúttechnika Kft), másik érvényes ajánlatot pedig a szlovák Doprastav a.s. és a Dömper Kft alkotta DSD Konzorcium nyújtotta be, nettó 14,87 milliárd forint értékben – tudta meg lapunk a NIF Zrt-től. Az infrastruktúrafejlesztő a beszerzés értékét előzetesen 14,87 milliárd forintra becsülte, amely az 5 százalékos tartalékkerettel együtt 15,613 milliárd forintos keretösszeget jelent. (napi.hu)

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments