Történelem két generáció szemével: „Az antiszemitizmus ismét zsidóvá teszi az embert”

Történelem két generáció szemével – ez volt a címe annak az előadásnak, melyet szerdán délután tartottak a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban. A két vendég nem volt más, mint Vágó István, a kvízmester és édesanyja, Vágó Györgyné, Vera néni. A rendezvénnyel a holokausztra emlékeztek, hiszen Vera néni megjárta Auswitzot. A vendégeket és a megjelenteket Fábián Gábor, az iskola igazgatója köszöntötte. Elmondta: azért jöttünk össze, hogy közösen átéljük, megtapasztaljuk azokat a dolgokat, amelyeket elsősorban a történelemkönyv lapjairól ismerünk. Az előadás egy kisfilmmel kezdődött, mely bevezette a témát: a holokausztot.

Vágó István arról beszélt, hogy amit édesanyja átélt, arról neki sokáig nem beszélt.

– Olyan 30-35 éves lehettem, amikor először úgy döntött az anyukám, hogy elmeséli a vele történteket – mondta.

Vera néni 17 éves volt, amikor Békéscsabáról többed magával vagonokban Auswitzba szállították a családjával együtt, akik közül csak ő és édesanyja maradt életben. Békéscsabáról Mengele elé kerültek, aki döntött a sorsukról: megmondta, ki menjen jobbra és ki balra. Visszaemlékezésében arról is mesélt, hogy nem is tudtak arról, hogy gázkamrák is vannak. Mint mondta, csak azt tudták, hogy akik nem jöttek vissza, azok meghaltak. Vera néni elvesztette így az édesapját, a nagyszüleit, testvérét és barátait is, akiket szintén Auswitzba szállítottak.

Az átélt dolgokat bevallása szerint igyekezett elfelejteni és boldogan élni.

– Igyekszem mindig vidáman nézni a világot. A világ összes szörnyűségét megéltem és mégis boldog életem volt, mert a férjemmel és a fimmal is nagyon boldog voltam – mondta.

Mint ahogy arra Vágó István is többször rávilágított, édesanyja évtizedeken át nem mesélt neki erről semmit. Most feltette neki a kérdést, hogy miért nem.

– Nem szégyelltem a történteket, de a férjem nem volt zsidó, valaha katolikus papnak készült. Amikor megismertem, akkor Pesten az Érseki Katolikus Gimnáziumban tanított, csak hazajárt Békéscsabára. Senki sem örült a mi házasságunknak. Anyósomnak nem tetszett, hogy 1947-ben a fia egy zsidó lányt vesz el, így kérésére engem is megkereszteltek. Nem akartam a családomat az emlékeimmel terhelni, de amióta változik a világ és megint éled az antiszemitizmus, azóta ismét zsidónak érzem magamat. Én mindig olyan nagy magyarnak vallottam magamat, de az antiszemitizmus megint zsidóvá teszi az embert. Apám soha nem járt templomba, nem kaptam vallásos nevelést. Akkor ment el először, amikor bejött az első zsidótörvény. Azt mondta: ha üldözik, akkor vállalom – mesélte Vera néni.

Megtudtuk azt is, hogy a felszabadulásuk után igen kevesen maradtak életben. Mivel nem volt pénzük, ezért a vonat tetején érkeztek vissza Budapestre. Békéscsabán egy kirabolt ház várta őket, de nem adták fel. Munkába állt, családot alapított és azóta is igyekszik derűvel látni a világot. Pedig ő átélte azt, amit mi csak a történelemkönyvekben olvasunk. Végül Vera néni egy nagyon fontos üzenetet adott át a fiataloknak: nem azt kell nézni, hogy ki, milyen származású, vallású, hanem azt, hogy tisztességes ember-e. Ez a legfontosabb!

Az esemény megszervezésében segítséget nyújtott Hlavka Bacsó Zsuzsa, aki régóta ismeri a Vágó családot. (Váci Napló) ♦