Május 18-án, szombaton 9-15 óra között a Váci Reménység Egyesület pályája ad otthont az Alsóvárosi Katolikus Egyházközségi Fesztiválnak. A rendezvényre minden érdeklődőt – nem csak hívő és katolikus testvéreiket – szeretettel várnak a szervezők.
A beszélgető negyedben előadást tart bolygónkról, a Földről dr. Petrik Ottó űrkutató, Lipp Kinga, aki a KALÁSZ-t mutatja be és itt lesz elsősegély nyújtó verseny is Tóth Balázs vezetésével. A Váci Székesegyház Ifjúsági Zenekara több alkalommal fellép, az általános iskolás hittanosok pedig zenés színdarabot mutatnak be. Az egészen piciket ringató várja, a gyermekek szórakozásáról kézműves foglalkozás, hittanverseny, mesemondás és rajz programok gondoskodnak.
Hagyományos kispályás labdarúgó versenyre is sor kerül, amelyen baráti társaságok, csoportok, hittanosok, ministránsok indulnak, a 7 fős csapatok legkésőbb 9 óráig a helyszínen nevezhetnek.
Ezen a napon a kizárólag házi készítésű borok és pálinkák is vetélkednek, amelyeket jeligésen, név nélkül lehet a megmérettetésen indítani.
A résztvevők aprósüteménnyel, ropogtatni valókkal járulhatnak hozzá a vendéglátás teljes sikeréhez.
Dr. Varga Lajos (képünkön) segédpüspök védnökségével a plébánia szervező gárdája és az egyházközség közösségei, tagjai nagy szeretettel hívják és várják a családokat, gyermekeket, szülőket, nagyszülőket!
Találkozzunk Pünkösd szombatján a Váci Reménység Egyesület pályáján! ♦