Karikatúrafesztivál, kiállítások, Múzeumok Éjszakája, éjféli tűzugrás

múzeumok éjszakájaVác és Környéke TDM Nonprofit Kft turisztikai fejlesztésre elnyert pályázati forrásából és a váci Madách Imre Művelődési Központ szakmai segítségével valósul meg immáron második alkalommal a karikatúra fesztivál, amely június 22-én, szombaton várja a vidámságot kedvelő érdeklődőket.  A váci Köztársaság út 19. szám alatt található Pannónia házban megvalósuló program a Ficak Bábszínház Kelekótya kiskakas című előadásával veszi kezdetét 16 órától, a Dónusz Katalin és Kovács Róbert vezette Parlando Társulat könnyűzenei műsora 17 órától kezdődik. A legnagyobb érdeklődés várhatóan a nagy nevettetők sorába tartozó egyik legismertebb és legkedveltebb hazai egyéniség, Laár András önálló műsora iránt lesz, mely előadás 18 órától rajtol.


 

Ezt követően ismét a könnyűzenéé lesz a terep, hiszen 20 órától a 2000-ben alakult, Pálinkás Gergely (gitár), Nagy Gergely (billentyűs hangszerek), Toldi Tamás (ének), Kovács Péter (ütős hangszerek) alkotta négyesfogat lép színpadra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A Pannónia házban 15 óra 30 perckor nyílik Hegedűs István (1932-2007) Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista, érdemes művész emlékkiállítása. Hegedűs István 1956-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. Mesterei voltak Konecsni György, Kádár György, Koffán Károly, Barcsay Jenő. A művész 1957-90 között a Ludas Matyi, majd az Új Ludas, később az Úritök című szatirikus folyóirat karikaturistája volt.

A fesztivál ideje is látogatható a Prima Primissima, Kossuth- és Munkácsy-díjas Érdemes művész, Vác város díszpolgárának, Sajdik Ferencnek Virágzó karikatúra című kiállítása a Március 15. tér 20. szám alatti Curia-épületben.

A rendezvénnyel csatlakoznak a szervezők a Múzeumok Éjszakája ez évi programsorozatához. A Múzeumok Éjszakájához a váci Tragor Ignác Múzeum is kapcsolódik az alábbi programmal. Június 22-én este 6 órától a váci Tragor Ignác Múzeum az éjféli tűzugrásig várja látogatóit a Március 15. tér 19. szám alatti kiállítóhelyein. Az este folyamán aktuális kiállításaihoz kapcsolódóan lesznek előadások, tárlatvezetések,  gyermekfoglalkozások, színpadi produkciók is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments