A színházigazgató újabb tervei: kisfilmek, ízek utcája

V4 fesztivál - négy zászló a színház homlokzatán-520

Július 3. és 7. között került megrendezésre a Váci Dunakanyar Színházban a Visegrádi Négyek Fesztivál és Színházi Találkozó, melyen Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország színházi társulatai képviseltették magukat egy-egy előadással, valamint népszerű magyar előadók koncertjei várták a lelkes közönséget. A fővárosból és a környékbeli településekről is sokan ellátogattak a rendezvényre, a résztvevők száma a kétezer főt is meghaladta, ami minden előzetes várakozást felülmúlt – tudtuk meg a fesztivál főszervezőjétől, az áprilisban nyílt Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatójától, Kis Domonkos Márk színművésztől.



– Az idei fesztivál egyik kuriózuma volt, hogy a rendezvény ideje alatt a négy ország színészei egy workshopon vettek részt Halasi Dániel rendező vezetésével, melynek eredményét egy közös előadásban tárták a nézők elé a fesztivál záróakkordjaként.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A workshop sikeres volt, de a közös előadásnál is fontosabb volt talán, hogy a művészek a nyelvi korlátokat legyőzve együtt tudtak működni, és sokat tanultak egymástól. Azon dolgozom, hogy legyen folytatás, hogy hagyományt teremtsen, és egyre növekedjen a fesztivál. A jövőben szeretnénk kiterjeszteni egy rövidfilmes fesztiválra is. Minden ország hoz magával kisfilmeket – akár diplomamunkás, pályakezdő kisfilmeket -, melyeket levetítenénk, illetve egy hosszabb workshop alatt a színészek maguk is elkészítenék saját filmjüket. Tervezünk még egy Ízek utcáját is, ahol az országok adnának gasztronómiai kóstolót, de a zenés színháznak is nagyobb teret kívánunk nyitni – mondta Kis Domonkos Márk.

» A teljes interjú a Váci Napló július 19-i pénteki számában olvasható.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments