Idén is lesz a Dunakanyarnak királynője

DK Szépe választás 2013Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre, július 27-én a XXI. Váci Világi Vigalomban a Dunakanyar Szépe Szépségkirálynő választás. Az első válogatásra július 12-én, pénteken került sor Vác legnagyszerűbb szórakozóhelyén a Club Mouseoleumban.


 

Az első fázisban, tízen jelentkeztek és ebből, heten jutottak tovább, hiszen a lányok idén is nagyon gyönyörűek voltak. Három kategóriában kellett felvonulniuk, utcai viseletben, koktél ruhában és persze fürdőruhában, ami minden szépségverseny elmaradhatatlan kelléke.

Egy lány szépségének fő szempontja a kisugárzása, de nagyon fontos az arc és az alak, ez adja meg a tökéletes összképet, és ez alapján ítélt a zsűri is. Voltak, akik Vácról érkeztek, de akadt olyan lány is, aki egészen Kalocsáról vagy Szolnokról utazott le, hogy harcba szálljon a koronáért.  

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

Ebben az évben is nagy értékű nyereményekkel gazdagodhat az első három helyezett, így mindenképp megéri jelentkezni.  A lányok a versennyel nem csak, hírnévre tehetnek szert, hanem óriási élménnyel is gazdagodhatnak. 

Az idei zsűri elég sok embert foglal magában, ami kicsit megnehezíti a versenyzők helyzetét, de annál izgalmasabb lesz a verseny. Nagyobb lesz az izgalom, de hatalmasabb az öröm. A szervezők szerdán pótválogatást tartanak és szombaton kezdetét veszi az elődöntő. (Andréli Dalma)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments