Több helyen égett a váci vasútvonal menti töltés

sínek mellett ég az avarSzinte teljesen eloltották a váci vasútvonal mentén húzódó töltésen foltokban fellobbant avartüzeket yasárnap estére.A váci vasútvonal mentén több helyen is lángra kapott a bozótos és a száraz fű: tüzet jelentettek például Dunakeszi-gyártelepről, Gödről, Sződligetről, majd Vácról is.



A foltokban égő avart folyamatosan haladva kezdték oltani a tűzoltók. Dunakeszi településnél a fővárosi tűzoltók is besegítettek. A Mávinform ügyeletesének késő esti tájékoztatása szerint az avartűz miatt az érintett vasútvonalon korábban elrendelt 40 kilométeres sebességkorlátozást feloldották, így a vonatok már késés nélkül közlekednek.

A Tűzoltóbörze információja szerint a tüzek fellángolásai és azok bejelentései Dunakeszitől Vác irányába történtek. Az érintett szakaszon közel kilenc különböző tűzeset történt a Vác felé haladó vasúti vágány mellett. Egyes szemtanuk elmondása szerint a tűz akkor kapott lángra a vasúti töltésen, amikor egy Vác irányába közlekedő vonat elhaladt a délutáni órákban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A tüzek megfékezésére a Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság három gépjárműfecskendője, valamint a fővárosi és gödöllői tűzoltó egységek siettek.

Hasonló tűzesetsorozat történt 2012-ben a Vác és Nagymaros közötti szakaszon, akkor a hat különböző tűzeset történt szinte egy időben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments