V4 színházi fesztivál: 4 nap, 4 nemzet, 4 előadás

A szalagátvágás pillanataiSzerdán szalagátvágással, ünnepséggel és előadásokkal vette kezdetét a Visegrádi Négyek Fesztivál és Színházi Találkozó, melyet a nemrég létrehozott Váci Dunakanyar Színház igazgatója, Kis Domonkos Márk álmodott még meg. Az álom most valóság lett, két nappal azután, hogy hazánk átvette a Visegrádi Négyek soros elnökségét.


 

A megnyitó előtt Harrach Péter országgyűlési képviselő, Fördős Attila polgármester, a rendezvény védnökei, Mokánszky Zoltán alpolgármester és Kis Domonkos Márk sajtótájékoztató keretében foglalták össze gondolataikat a rendezvénnyel kapcsolatban.

Harrach Péter arról beszélt, hogy a V4-eknek nem csak komoly politikai jelentősége van, hanem ezzel a rendezvénnyel kulturális azonossága is felszínre kerül.

– Ez azt jelenti, hogy hosszú évszázadokon keresztül egy hasonló kulturális világ alakult ki, ami a szónak nem csak a szűkebb értelmében igaz, hanem a tágabb értelmében is – mondta. A politikus kiemelte: nagyon illő helye a rendezvénynek Vác, a Magyar Kultúra Városa.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A polgármester, Fördős Attila szerint örvendetes az, ahogy egy amatőr színjátszó kör kinőtte magát és önálló színi társulattá tudott fejlődni az évek során.

– A mai nap egy rendkívül jelentős továbblépésének vagyunk tanúi. Ennek a fiatal társaságnak egy fesztivál szervezése sem haladja meg ma már az erejét. Eközben létrejöhet egy olyan együttműködés, amelyből ez a térség erősödhet – mondta.

A sajtótájékoztató után Hammerstein Judit helyettes államtitkár, Harrach Péter és Fördős Attila közösen vágták át a nemzeti színű szalagot a bejáratnál, ezzel jelképesen átadva a felújított színházat a közönségnek.  A munkálatok helyi vállalkozók önzetlen segítségével és az önkormányzat támogatásával valósultak meg.

A V4 fesztivál megnyitóján Kis Gergely Márton népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere a résztvevő négy ország – Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország – jellegzetes dallamait játszotta el citerán.  A zeneszámok között Hammerstein Judit, Harrach Péter, Fördős Attila és Kis Domonkos Márk is  mondott beszédet. Mind a négyen a rendezvény fontosságát emelték ki.  
A műsor további részében az Everdance Táncszínház műsorát láthatták a vendégek, akik szintén a négy ország kulturális sokszínűségét mutatták be.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A fesztivál teljes programját megtalálják a www.vacidunakanyarszinhaz.hu honlapon. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments