Autós gyermekülést adományozott a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége a Váci Járási Hivatal Gyámhivatalának. Az ajándékot Tarnai Richárd kormánymegbízott adta át az intézmény számára.
A kormányhivatal egyik szervezeti egysége saját erőből nyújtott segítséget egy másiknak, hiszen a Közlekedési Felügyelőség – profiljába vágóan – gyermekülést ajándékozott a váci gyámhivatal számára.
– A közigazgatás átalakításának és ezen belül a kormányhivatalok létrejöttének egyik legfontosabb célja az volt, hogy az eddig külön működő és egymásról keveset tudó szervezeti egységek szorosabban tudjanak együttműködni – emelte ki az átadás kapcsán Tarnai Richárd, aki hozzátette, a gyermekülés ajándékozása ennek egy konkrét, kézzelfogható bizonyítéka. A gyámhivatal vezetője, Szigeti Marianna köszönetét fejezte ki a Közlekedési Felügyelőségnek az ajándékért, és kiemelte, nagyon nagy szükségük volt a gyermekülésre, hiszen a gondozásuk alá tartozó gyermekek szállítása enélkül nehezen megoldható.
Tolna Sándor, a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója a kezdeményezés kapcsán elmondta, munkatársai önkéntesen és önerőből vásárolták meg a korszerű és jó minőségű gyermekülést, mellyel a hatékonyabb és biztonságosabb munkavégzéshez kívántak hozzájárulni. (Pest Megyei Kormányhivatal) ♦