A Magyar Nemzet írja: Berki sara 42,5 millió forint

Berki KrisztiánVácon új időszámítás kezdődött John Marshall tulajdonos birtokon belülre kerülésével – és a legendás tréner, Csank János leszerződtetésével –, miközben a múlt démonaival is leszámol az angol üzletember és ügyvédei: jogerősen polgári pert nyert korábbi megbízottja, Berki Krisztián ellen (képünkön), aki 42,5 millió forinttal tartozik Marshallnak.



S közben elkezdődtek a büntetőügyek is, amelyek érintettje Berki mellett Héger József korábbi tulajdonos és Facskó József, a Dunakanyar–Vác Labdarúgó Kft ügyvezetője is – írja a Magyar Nemzet szombaton megjelent számában.

A 2012–2013-as idényben még az NB II 5. helyén is megforduló Vác FC (akkor még Dunakanyar–Vác néven) megannyi hányattatás, jogvita után az MLSZ által a Pest megyei bajnokság első osztályába soroltatott. A kétosztálynyi visszaminősítés akár álruhába bújtatott áldás is lehet a patinás klubnak, 19 évvel azt követően, hogy 1994-ben bajnoki címet szerzett az NB I-ben, Csank János vezetőedző irányításával. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de július 22. óta ismét Csank a csapat szakmai főnöke, s az idénykezdet – 6-0-s kiütéses győzelem a Vecsés ellen, majd magabiztos 0-4 Hévízgyörkön, továbbá 13-0-s Magyar Kupa-diadal a szomszédos Kismaroson – azt sejteti, hogy visszatérnek a szép napok a Dunakanyar fővárosába.

– Mi is ezt reméljük, ezért szerződtettük Csank urat, és ezért dolgoztuk ki azt az ötéves tervet, amelynek végén stabil NB II-es csapat lehet a Vác FC, de a visszatérést az NB I-be sem tartjuk a science fiction birodalmába tartozó gondolatnak – mondta a Magyar Nemzetnek John Marshall, a Vác FC százszázalékos tulajdonosa, akivel terjedelmes interjút készített a lap. Ennek teljes szövege a szombaton megjelent számban olvasható. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments