Az ezüstérmes ünnepel: boldog születésnapot Dani!

Pauman Dániel kajakozóMa, augusztus 13-án 27 éves Pauman Dániel Máté,  aki Vácott született 1986. augusztus 13-án, s olimpiai ezüstérmes kajakozó. Utánpótlás versenyzőként a Váci Hajó, majd a KSI versenyzője volt. 2003-ban ifjúsági világbajnok K4 500 méteren.



2004-ben ifjúsági Európa-bajnok lett K2 1000 méteren. A 2006-os U23-as vb-n két ezüstérmet ért el a négyesben. Ebben az évben már az MTK színeiben versenyzett.

Felnőtt világversenyen 2008-ban indult elöször. Az Eb-n a kajak kettes 1000 méteres versenyben lett nyolcadik Tóth Dáviddal. Ugyanebben az évben az U23-as Eb-n negyedikek lettek ugyanezen a távon. 2009-ben négyesben U23-as Európa-bajnok volt – írja a sportfm.hu..

2011-ben 5000 méteren hatodik lett a belgrádi Eb-n. Ugyanezen a távon a világbajnokságon kilencedik lett. 2012-ben a poznańi kvalifikációs versenyen nem sikerült olimpiai indulási jogot szereznie K1 1000 méteren. Az Eb-n négyesben indulhatott, amivel ötödik lett, majd augusztusban a londoni olimpián ugyanebben a számban ezüstérmet nyert. 2012 decemberében a Vasas SC-hez igazolt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kegyeleti váltófutás a Reménységnél

A 2013-as Európa-bajnokságon négyesben (Tóth, Kulifai, Kammerer) bronzérmet nyert. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments