Elkapták a bombával fenyegető telefonálót

bomba-520Szeptember 1-jétől szabálysértésnek számítanak a segélyhívó számokra érkező hamis bejelentések. A rendőrség ötezertől százötvenezer forintig terjedő bírságot szabhat ki – közölte a belügyminiszter Tatabányán, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatóján.



Vácott ritka esetnek számítanak a félrevezető telefonhívások, ezek elsősorban a tűzoltókat érintik. A váci rendőrségre legutóbb három hónapja egy nagy egyházi rendezvény idején telefonált be valaki, bombával fenyegetőzve.

Pintér Sándor elmondta, az egységes segélyhívó rendszer jelenleg négy megyében működik kísérleti üzemmódban, és a 2012 decembere óta vezetett statisztikák szerint a hívások több mint 60 százaléka obszcén, rosszindulatú kapcsolatfelvétel, nem segélyhívás.

Pintér Sándor elmondta: a rendszer várhatóan a jövő évben már "szolgálatba áll", és egyetlen hívás elég lesz ahhoz, hogy a rendőrök, a katasztrófavédelem és a mentők megfelelő egységei induljak el egy-egy eseményhez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A belügyminiszter újságírói kérdésre közölte: obszcén felhívásokra nem reagálnak, de egy bombabejelentés kapcsán a rendőrség elvégzi a feladatát.  "Egy bombával való hamis fenyegetés könnyen bűncselekmény lehet, és az elkövető számíthat rá, hogy bekopognak hozzá a rendőrök" – jelentette ki.

Vácott néhány hónapja egy országos jelentőségű egyházi eseményt tartottak, akkor fordult elő legutoljára, hogy valaki a rendőrséget felhívta és bombával fenyegetőzött – mondta lapunknak Latorovszky Gábor rendőrkapitány. Természetesen a tűzszerészek átvizsgálták a helyszínt és szerencsére nem találtak robbanószerkezetet. A forró nyomon indult nyomozás sikerrel járt, az elkövető ügyében lezárták a vizsgálatot és vádemelési javaslattal átadták az ügyet az ügyészségnek.

A váci tűzoltók már felkészültek az iskolaszezon kezdetére, jellemzően akkor szaporodnak meg a szándékosan félrevezető hívások. A "holtszezonban" ritkák, mint a fehér holló, Ürmösi Károly parancsnok az elmúlt hónapokból mindössze egyre emlékszik.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

A hívások már nem közvetelenül a váci laktanyába futnak be, hanem a Pest megyei központba és onnan irányítják a mentési helyszínekre az egységeket – tudtuk meg. Ha rosszindulatú hívást kapnak, hivatalból feljelentést tesznek. (Furucz Zoltán)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments