Matuska, a Tigris tej, az Orsiló, a viadukt és a börtön

NyolcvanhMatuska Szilveszter-ffárom éve, egy későnyári napon még azon gondolkodott, honnan szerez pénzt, hogy kifizesse a szabót, aki nadrágját felhajtotta. Aztán megint beugrott neki a nagy terv, egy hatalmas botrányt okozó ötlet. Látta maga előtt a füstöt okádó mozdonyt és mögötte a kocsikat…



Augusztus volt, 1931-et írtunk és Matuska Szilveszter azon gondolkodott, hogyan változtathatná meg egy csapásra az életét. Nem gondolta, hogy tizenhárom év után majd hirtelen kinyílik a váci börtönben a cellaajtó és eljön számára ismét a szabadság.

Mialatt Bécsben lakott, foglalatoskodott saját szabadalmainak árusításával is. Ezek közé tartozott a lassú víz által hajtott turbina, melynek segítségével elektromos áramot lehetett előállítani. Másik találmánya egy jelzőkészülék volt, mely a vasútpályán lévő akadályra figyelmeztette a mozdonyvezetőt nagyobb távolságról. Kifejlesztett egy gázelzáró készüléket is, mely csak akkor engedte volna a csőben lévő gázt kiömleni, ha a gáz égett. Ez utóbbit a találmányi hivatalban Orlisó néven jegyezték be. Találmányainak segítségével próbált volna menekülni az anyagi csőd közeledése elől.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Figyelje meg a környék madarait és vegyen részt a 27. Európai Madármegfigyelő Napokon

hirdetés

hirdetés
Nem ezekről, hanem a biatorbágyi merényletről lett híres és került be neve a történelemkönyvekbe. Tettét 1931. szeptember 12-ről 13-ra virradó éjjel 0 óra 20 perckor vitte véghez.

Cikkünk a Váci Napló augusztus 16-i pénteki számában olvasható teljes terjedelemben.

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments