Vác és Verőce között zajlik a láthatatlan nagyprojekt

03vacver04-520Kissé eldugva, láthatatlanul, távolabb a nagy országos vasúti áramlatoktól, magyarországi méretekkel nézve óriásberuházás bontakozott ki Verőce és Vác között.



Az előzmények közismertek: mintegy három éve lassúmenetet léptettek érvénybe Vác és Verőce között a bal vágány mintegy 800 méteres szakaszán, miután a három vágányt tekintélyes magasságban hordozó földmű a kitartó dunai árvizektől áztattatván megadta magát és a töltésoldal csúszni kezdett a Duna felé – írja Zöldi Péter az IHO oldalán.

A lassúmenet egy évig volt érvényben, ezután a vágányt kizárták a forgalomból, ez a szakasz egyvágányúvá vált. Megtehették, hiszen menetrend szerint ezen a szakaszon nincsen vonattalálkozás, a zónázók Vácon kereszteznek. A félhivatalos álláspont szerint „örökre” szólt ez az állapot, hiszen egy órás ütemben használt vasútvonal gigantikus töltésének elbontása és újraépítése aránytalan beruházás lenne, mellyel csak a vonatkésések miatti esetleges toporgás, keresztre várakozás Vácon, illetve Verőcén állítható szembe.

A lassúmenetet a jobb vágányra is kiterjesztették, ezután két évünk volt, hogy a vegetáció erőteljes térfoglalását és a rozsdásodás előrehaladott állapotát tanulmányozhassuk a vonatablakból, a kérdéses szakaszon elhaladva. Szakmabeliek félig tréfásan ökölszámításokat végeztek arra vonatkozóan, hogy még két kitérő beiktatása a kizárt szakasz végeinél és az ílymódon végbevitt „kvázi-kétvágányúsítás” is reálisabb elképzelés, mint a töltés újjáépítése.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elektromos tűz ütött ki egy sződligeti házban

04vacver06-520

Merőben más fénybe helyezte viszont a szakaszt a váci állomás elhatározott átépítése. Miután az átépítés alatt a vonalon egy, még részleteiben nem ismert, de a helyhiány miatt valószínűleg pengeélen egyensúlyozó ideiglenes menetrendet kell életbe léptetni, fontossá vált a további hibaforrások kiküszöbölése, a vonattalálkozások áthelyezésének lehetősége a nyíltvonalra. Presztízskérdés ez, hiszen a 70-es vonal az ország elővárosi kirakatvonala, a zónázás bevezetése után mért utasszám-emelkedés pedig elsősorban a Vác és Szob közötti szakasz utasainak köszönhető. Kár lenne ezt most agyonvágni.

A kiegészítő beruházás tervezett befejezése 2013 augusztus vége lett volna, a nyár eleji dunai árvíz azonban keresztülhúzta a számításokat és a munkaterületet csak bő egy hónap késéssel sikerült birtokba venni. Ezen a szakaszon a 12-es út is víz alatt állt, a víztükör egészen a vasúti töltés aljáig ért. Az út és a vasút között talajdepóniákat illetve talajnyerőhelyeket kellett kialakítani, ezért volt fontos, hogy az árvíz utáni talajkonszolidáció megtörténjen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elektromos tűz ütött ki egy sződligeti házban

hirdetés

hirdetés

Töltések építésénél, illetve megerősítésénél alapvető szempont, hogy a koronaszélességhez viszonyítva a magassággal esetleg többszörös szélességűre növekvő területfelhasználást hogyan lehet csökkenteni. A fővállalkozó,  a Gradex Mérnöki és Szolgáltató Kft többszörösen kipróbált módszerekkel rendelkezik töltésépítés és talajstabilizáció területén, ezek alkalmazását most élesben követhetjük végig a lépésben elhaladó vonatokból kitekintve.

A pálya alépítménye már készen van, a hengerelt zúzottkő alá a geotextil és az elcsúszást megakadályozó műanyagrács (geocella) is bekerült. A diósjenői vonal betonaljaira szerelték fel a talaj mozgását regisztráló készülékeket. Jelenleg a töltésoldal kialakítása folyik, egymás felett lépcsőzetesen kialakított támfalakkal fogják meg a töltésoldalt. A támfalak építése a teljes töltésoldal hosszában folyik, csupán egy helyen szakítja meg az ideiglenes feljárórámpa, melyen a munkagépek a töltéskoronát megközelíthetik. Az ívben elnyúló építési terület jól belátható, rendkívül impozáns látvány.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elektromos tűz ütött ki egy sződligeti házban

És ami külön öröm: a nyers szerkezeteket elemes műkőburkolattal látják el, hiszen a Duna-kanyar egy fontos, jól látható pontjáról van szó. Kíváncsian várjuk, hogyan fog egymáshoz csatlakozni az e szakasznak karaktert adó, magas, boltozott útátjáró és az újonnan épülő támfal.

Aki számára tehát Csehország, Szlovákia, vagy Lengyelország irányából vonattal hazatérve a viszonylagos magyarországi vasúti lepusztultság jelképe volt a lecsúszó töltésoldal és a negyvennel vánszorgó EC, rövidesen fellélegezhet. Addig is érdemes figyelni a növekedő támfalakat: a 70-es vonal a dömösi támfal után remélhetőleg egy újabb karakteres műtárggyal gyarapszik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments