Városunkban nyitja a 89. áruházat az ALDI

Al építése-520A 89. áruházát nyitja, ezúttal Vácott hamarosan az ALDI, a Gödöllői út elején. A cég magyarországi vállalata az ALDI Süd-höz tartozik, ugyanbis korábban a két alapító testvér összeveszett, és ketté osztották az akkor már Németország szerte terjeszkedő vállalatot. Az ALDI Nord Európa más országaiban működtet áruházakat.



„Az ALDI folyamatosan törekszik arra, hogy magyarországi áruházláncát az ország minden területén bővítse. Vác városa, amely a Dunakanyar egyik központjaként idegenforgalmi vonzerejével és gazdag kulturális életével Pest megye meghatározó települése, már évekkel ezelőtt szerepelt az expanziós terveinkben, mindazonáltal csak idén sikerült egy Aldi áruház létesítésére alkalmas ingatlant találni” – tájékoztatta lapunkat Simon Pál, a cég ingatlanokkal foglalkozó partnerének vezetője.

„A terv szerint a 2013 szeptemberében megnyitásra kerülő váci áruházunk előreláthatóan a 89. kereskedelmi egységünk lesz Magyarországon. Vásárlóink megszokhatták, hogy belülről valamennyi áruházunk ugyanolyan képet mutat: nem lesz ez másképpen Vácon sem. Itt is ugyanazokat a termékeket kínáljuk, ugyanazokat a berendezéseket építjük be, mint országszerte más áruházainkban. Az épület külső megjelenése pedig (amennyire a jelenlegi jogszabályok megengedik) követi a ALDI magas építészeti színvonalú homlokzati képét, mely minden bizonnyal nem hagy maga után kivetni valót.”

Az ALDI sztoriról részletesen a Váci Napló auguszuts 9-i pénteki számában olvashat. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments