Szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Attila 19 éves és T. Renáta 21 éves váci lakosok ellen.
A megalapozott gyanú szerint a két fiatal október 7-én 15 óra 45 perc körüli időben, a város egyik játszóterének bokros részén létesített egymással szexuális kapcsolatot, melyet több arra közlekedő személy is látott – olvasható a police.hu-n.
A pár mindkét tagját előállították a Váci Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték.
Az ellenük folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
Lapunk úgy tudja, hogy a rendőrök kiérkezéséig a fiatalok a szexuális aktust befejezték. (képünk illusztráció) ♦