Két halálos baleset is történt a hétvégén

baleseti helyszínelésKét halálos baleset is történt az elmúlt hétvégén a Váci Rendőrkapitányság illetékességi területén. Kemence közelében és Vácott kellett helyszínelniük az egyenruhásoknak – tudtuk meg.

Pénteken este arra járó állampolgárok jelezték telefonon a rendőrségnek és a mentőknek, hogy Kemence és Bernecebaráti között az út szélén egy összetört autó áll. A helyszínre érkezők a kocsiban egy férfit talált, aki már nem élt. Az elsődleges vélemények szerint feltehetően lesodródott az útról és járművével egy fának ütközött.

Szombaton este tíz óra körül Vácott, a Csányi körút és a Széchenyi utca csomópontjában, a buszállomás felőli zebrán ütöttek el egy 22 éves váci hölgyet. A jármű Budapest felől érkezett és már nem tudott megállni a gyalogos átkelőnél. Bár a mentők perceken belül a helyszínre érkeztek és a sérültet kórházba szállították, azonban a gondos orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni az életét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Mindkét baleset körülményeit vizsgálják, a rendőrség szakértőket is felkért a történtek tisztázására. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments