Terjed a veszettség a megyében, Vácot még elkerüli

rókaHárom év után ismét felütötte a fejét a veszettség Magyarországon vörös rókákban: szeptember közepe óta már 18 állatnál igazolták a fertőzést. A Bács-Kiskun és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei esetek után november 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanya közelébe tévedő róka hullájából is kimutatták a veszettség vírusát.

Magyarországon 2010 óta nem, azonban 2013 szeptemberében és októberében elvégzett laboratóriumi vizsgálatok során először Bács-Kiskun, majd Jász-Nagykun-Szolnok megye területéről mutattak ki veszettséget vörös rókában – áll a Pest Megyei Kormányhivatal közleményében. Vácról és környékéről még nem jelentettek veszettséget.

November 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanyára merészkedett és ott kutyával összemarakodó róka teteméből is kimutatták a veszettség vírusát. A szükséges helyi járványügyi intézkedések: a rókával érintkező oltatlan eb leölése, a tanyán található másik három oltott kutya, két macska és egy ló 90 napos megfigyelésének elrendelése, a veszettség humán-egészségügyi vonatkozásáról az érintettek értesítése megtörtént. Kőröstetétlen község közigazgatási területén ebzárlat érvényes. Elrendelésre került továbbá a községben az oltatlan kutyák és macskák veszettség elleni azonnali védőoltása is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A veszettség, vírus okozta fertőző járványos betegség, amely az agyvelő gyulladását okozza. Valamennyi emlősállat fogékony rá. A mai ismeretek szerint a klinikai tünetek megjelenése esetén a betegség minden esetben gyógyíthatatlan. Védekezés megelőző vakcinázással lehetséges. Az említett esetek miatt az idén október 5. és 20. között végrehajtott őszi kampány során a határsávi szórás kiegészült az első veszettség eset körüli 50 km-es körzetben történő gócvakcinázással. A gócoltás Pest megyében 2480 négyzetkilométer nagyságú – a Monori, Ceglédi, Dabasi, Ráckevei Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalok területét érinti. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments