A hétvégén rendezik meg a PiFiTa-t a váci piaristák

Piarista_GimnaziumA tavaly nyáron Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó (Piarist Youth Meeting – PYM) kitörő sikerének köszönhetően, idén február 28. és március 2. között ismét találkoznak a lengyel, szlovák és magyar piarista diákok, ezúttal Vácott.

A PiFiTa néven ismert eseménynek a 2014-ben 300 éves fennállását ünneplő váci Piarista Gimnázium ad otthont, ahol a 16-21 év közötti fiatalok lelki programok és különféle közösségi játékok keretében is megtapasztalhatják a piarista lelkiség nemzetközi erejét, dimenzióit.

A résztvevőknek lehetőségük nyílik az Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére, barátságok kialakítására és ápolására, miközben megismerik egymás kultúráját, és megerősödhetnek közös hitükben.

A program gerincét alkotó lelkiségi programok, kiscsoportos foglalkozások mellett városismereti vetélkedő, közös éneklések, koncertek, farsangi mulatság színesítik a palettát. A találkozó főszervezője a kecskeméti PYM-et is koordináló Németh Gábor piarista szerzetes és tanár, aki hosszú évek óta szoros kapcsolatot ápol lengyelországi piaristákkal, testvériskolákkal. (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments