Egy milliót nyert a verőcei református iskola

Dr Oetker nyertes verőcei iskolaKihirdették a Támogatjuk a családot program idei győzteseit. A 104 pályázó intézmény mintegy 3500 gyermekrajzzal vett részt a versengésben.

A harmadik alkalommal meghirdetett pályázaton közel 7 millió szavazat gyűlt össze 5 hét alatt. A pályázat fődíja, az 1 millió forintos támogatás idén Verőcére, a Géza Fejedelem Református Általános Iskolába került.

A Támogatjuk a családot rajzpályázattal a Dr. Oetker immár harmadik alkalommal hívta összefogásra a közösségeket, hogy fokozottabban figyeljünk a családokra, a család értékeire, valamint a versengésben való részvétellel erősíthessük közösségeink összetartását. Ezt a program oly módon teszi, ami nemcsak a pályázat idején, hanem azt követően is érezteti hatását. A szülő-gyermek kapcsolat, a család, mint egység által képviselt értékek akkor mutatkoznak meg igazán, ha hiányt szenvedünk.

Az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekek, sajnos, nem vér szerinti szüleikkel élnek. A Dr. Oetker a Támogatjuk a családot program keretein belül az SOS Gyermekfalu Magyarország Alapítványát 2009 óta támogatja anyagilag. Adományát a szervezet különböző célok, feladatok megvalósítására használja fel. 2014-ben ez a cél a fiatal felnőtt SOS-gyermekek úgynevezett utógondozása, azaz önálló életkezdésük támogatása.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A korábbi évek tapasztalataira alapozva, idén a Támogatjuk a családot program rajzversenyének elbírálása során előtérbe került az, hogy a kisebb települések intézményei, vagy akár nagyobb települések kisebb intézményei egyenlő esélyekkel indulhassanak az anyagi támogatásért folyó versengésben. Ennek köszönhetően alakultak az eredmények is.

A heteken át tartó szavazásnak és a közösségek aktivitásának köszönhetően a mintegy 3500 gyermekrajzra idén közel 7 millió szavazat gyűlt össze. A pályázaton egyéni és közösségi díjak kerültek kiosztásra. Közösségi díjak: bruttó 1.000.000 forintos támogatásban 1 intézmény, Verőce, Géza Fejedelem Református Általános Iskola részesült, további 4 intézmény bruttó 250.000 forintos támogatást kapott (Aldebrő, Gyomaendrőd, Jásd, Tiszaföldvár). (Váci Napló)

 

MONDJ VÉLEMÉNYT TE IS!

[poll id=”11″]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments