Ha bak vagy és fehér az autód, legyél nagyon óvatos!

nő fehér autóvalA Generali adati szerint 2013-ban a bak jegyében születettek voltak a „legnagyobb veszélyben”.

A Generali Biztosító adatbázisából kiderült, 2013-ban a fehér színű autók szenvedték el a legtöbb balesetet – a biztosító ügyfelei közül –, a rendszámokat figyelembe véve pedig az „L” betűvel kezdődőek kerültek a legtöbbször bajba. A férfi és a női ügyfelek között viszonylag kiegyenlített eredmény született, ugyanakkor a bak horoszkóppal rendelkezők messze megelőzték a többi 11 csillagjegy szülötteit ezen a listán. A keresztnevek vonatkozásában a Lászlók és a Katalinok jártak „az élen”.

A Generali Biztosító 2013-ban többszázezer káresetet regisztrált, összesen 35 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos olyan érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. A férfiak és a nők között például szinte teljesen kiegyensúlyozott kárdarabszámokat láthatunk, ugyanakkor, mivel a női ügyfelek enyhén felülreprezentáltak a biztosítónál, mindez azt is jelenti, hogy a hölgyek arányaiban valamivel kevesebb balesetet szenvedtek el, mint férfi társaik – áll a biztosító közleményében.

A nevek tekintetében a férfiak között egyértelmű lett a rangsor. A Lászlók a több mint 6.600 káresettel könnyedén előzték meg az Istvánokat (5.800 db) és a Józsefeket is (5.300 db), míg 4.000 káreset fölé csupán a Jánosok (4.400 db) és a Zoltánok (4.300 db) tudtak „felkapaszkodni”.

 

A hölgyek esetében sokkal szorosabb volt az eredmény, itt a Katalinok (2.300 db) és a Máriák között lényegében holtverseny született, utánuk következtek az Éva nevű hölgyek, akik 2.100 káresetet voltak kénytelenek elszenvedni. Meg kell említeni, hogy az Istvánnék (3.600 db), Józsefnék (3.400 db) és Lászlónék (3.400 db) nagyban torzították az adatokat, hiszen ők ezekkel a „női” nevekkel szerepelnek az adatbázisban.

A csillagjegyeket vizsgálva már sokkal egyértelműbb volt a helyzet, hiszen a bak csillagjegyűek 17.500 káresettel magasan megnyerték a képzeletbeli versenyt. Második helyen gyakorlatilag holtverseny alakult ki a bikák és az ikrek között, míg a negyedik helyen a szüzek, az ötödiken pedig az oroszlánok végeztek. A nyilasok és a skorpiók találhatóak a lista utolsó helyein: a két csillagjegy szülöttei még a 12.000 káresetet sem érték el, szerencséjükre.

Rátérve a pórul járt járművekre, a következőket láthatjuk: a gépjármű színeket tekintve a fehér járművek voltak a legnagyobb veszélyben tavaly, a közel 5.800 baleset majdnem kétszer annyi, mint amennyit a második és a harmadik helyen álló szürke (4.400 eset) és fekete járművek (2.800) együttesen szenvedtek el.

A rendszámok is érdekes eredményt mutatnak, az L-betűvel kezdődő rendszámú autók közel 12.900 esetben kerültek bajba, míg a második helyen az M-betűs autók (5.800 eset), a harmadik helyen pedig az K-betűvel kezdődő rendszámú járművek voltak 5.600 esettel. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments