Most még jobban megéri balesetmentesen autózni

gépjármű felelősségbiztosításKevesebben váltottak a tavalyi kampányban biztosítót – derül ki a MABISZ közleményéből, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy február 1-től új szabályozás van érvényben.

Tavaly ismét csökkent azoknak az autósoknak a száma, akik az év végi átkötési időszakban biztosítót váltottak. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) előzetes adatai szerint a 2013-as kampányban – a segédmotoros kerékpárok nélkül – mintegy 435 ezerre tehető a váltók száma, ebből 310 ezer személyautóval rendelkező magánszemély.

A statisztikák szerint évről évre csökken azoknak az autósoknak a száma, akik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban élnek a biztosításváltás lehetőségével. Az elmúlt három évben ez a szám a harmadára zsugorodott: 2010-ben 1,3 millió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést mondtak fel, 2011-ben 1,03 milliót, 2012-ben már csak 724 ezret. A tavalyi kampányban pedig ennél is csaknem 300 ezerrel kevesebbet – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének közleményéből, amelyet a hir24 ismertet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

2013 januárjától a biztosítók már év közben is módosíthatják az új szerződők számára kialakított tarifákat, így ha a piaci helyzet alapján úgy döntenek, évente többször is módosíthatják tarifáikat. A jogszabályi előírások szerint azonban ezt 60 nappal a díj életbelépése előtt meg kell hirdetniük.

Új viszont a szabályozásban, hogy Nemzetgazdasági Minisztérium módosított rendelete alapján 2014. február 1-től a biztosítók az ügyfelek kártörténete alapján kialakított tarifák meghatározásánál nem csupán a bonus-malus besorolást vehetik figyelembe, hanem egyéb korrekciós tényezőket is alkalmazhatnak. Ez a gyakorlatban például azt jelentheti, hogy egy régóta kármentes autós a B10-es besorolás felett is kaphat további kármentességi kedvezményt. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments